[fic44] Yoonri számára || Visszatérés

Ajándékozott: Yoonri

Angyalka (író): K
Cím: Visszatérés

Csapatok: SHINee, EXO

Páros: TaeKai (?) Taemin, Kai   (YAOI)

Műfaj: Fluff

Megint eltelt egy év, úgy, hogy nem láttam. Már két éve ment el és én még mindig nem tudtam feldolgozni a hiányát. Tudom nem önszántából költözött el és nem is hibáztatom ezért, de azért már igen, hogy mindenhonnan letiltott és nem tudok róla semmit. Még kilencedikben jöttünk össze. Nem volt igazából olyan nagy szám az egész összejövetelünk, de nekem rettentően sokat jelentett.

2 évvel ezelőtt~

Egy osztálytársam szülinapi bulit tartott amolyan házibuli féleséget amire az egész osztályt meghívta. Mivel még csak pár hónapja ismertük egymást az osztállyal, hiszen most kerültünk össze, ezért mindenki örömmel fogadta a meghívást. Egyik osztálytársammal indultunk meg a buli felé, olyan tizenegy óra körül. Már kint is hallani lehetett a zenét és néhányan a teraszon cigiztek. Kissé félve léptünk be a házba, ez volt igazából mindkettőnknek az első bulija és csak a filmekből tudtunk valamennyire következtetni, hogy hogy is zajlik egy ilyen. Beérve már most káosz volt. Jó pár részeg osztálytárs, táncoló emberek, a dohány és alkohol elegye volt érezhető a levegőben. Miután kibámészkodtuk magunkat elindultunk a piás asztal felé, hogy egy kis alkohollal próbáljuk a kezdeti feszültséget valahogy eltüntetni. Még sosem ittam, így kisebb fintorral ajkaimon ittam meg viszonylag gyorsan az azt hiszem whiskey kólát. Néhány óra elteltével, és már több pohár alkohollal, kezdett a buli is jó lenni. Odavergődtem egy elég nagy társasághoz, akik mindenféle játékokat játszottak, és bár én csak nézőként vettem részt benne, jól éreztem magam. Már több tipikus játékot is játszottak, mint a felelsz vagy mersz és társai, amikor is, a csapat kezdett fogyatkozni. Nem maradtunk sokan, olyan öten hatan lehettünk. Már éppen mentem volna megkeresni barátomat, akit idő közben elhagytam, amikor egy újabb játék vette kezdetét és önszántamon kívül lettem részese. A mellettem ülő csávó, aki valahonnan ismerős volt egy furcsa ötlettel rukkolt elő, ami azon kívül, hogy meglepett az alkoholnak köszönhetően kíváncsisággal fogott el. A lényeg az volt, hogy nekem és az egyik osztálytársamnak - aki amúgy marha szimpatikus volt már suliban is, de valahogy elkerültük egymást - versenyeznünk kell és ő dönti el, hogy mi lesz a vesztes feladata. A sok alkoholnak köszönhetően szinte rögtön mindketten bele egyeztünk anélkül, hogy bármiféle információt megtudtunk volna ,ezzel az egésszel kapcsolatban. A játék egyszerű volt. Szkander, bár ahogy elnézem ellenfelemet ő sem az az izmosabb fajta így még akár nyerhetek is. Hoztak egy asztalt és mi a két oldalára egymással szembe ülve emeltük kezeinket, amikor egy nagyobb lány csapat úgy gondolta, hogy bizony ők nézni fogják küzdelmünket. Kérdezgették, attól a fiútól, aki kitalálta, hogy mi a lényege meg, hogy van e tétje. Amikor a fiú (akinek sajnos a nevét nem tudtam akkor), elmondta a lányok szemében furcsa fény csillant és valamiért mindenáron ők akarták a “büntetést” kiszabni nekünk. Addig-addig győzködtek minket, hogy nem bírtuk és szabad kezet kaptak. Kissé feszülten vártam, mit is találtak ki, amikor egy osztálytársnőm kissé előrébb állt a többiektől és “kihirdette” a büntetést. Ha én vesztek meg kell csókolnia velem szemben ülőnek, míg ha ő, akkor elvisz randizni. Furcsa arckifejezésem lehetett, mert ellenfelem -aki amúgy a Taemin névre hallgat- felkuncogott majd egy sejtelmes mosoly kíséretében mondta, hogy ne izguljak. Nagy nehezen beleegyeztem és kezdődhetett a játék. Csúfos vereséget szenvedtem. Nem kellett volna alábecsülnöm Taemint. Van benne erő bőven és így mivel én vesztettem így neki meg kellett csókolnia. Jézusom, hiszen én még sosem csókolóztam, ez akkora égés lesz. Gondolataimba merülve teljesen kimaradt pár perc vereségem után, és arra eszmélek fel, hogy Taemin rettentően közel van hozzám és egy egész nagy tömeg gyűlt körénk. Mivel mind a ketten ültünk egy hirtelen mozdulattal az ölébe ültetett. Halkan nyikkantam egyet a hirtelen mozdulatra és az alkoholnak köszönhetően kicsit meg is szédültem. A következő pillanatok sorsdöntőek voltak. Óvatosan a derekamra és tarkómra vezette kezeit és elkezdett közelíteni. Nagyjából semmire nem tudtam reagálni, amikor óvatosan szinte alig hozzám érve adott először csak puszit kissé kiszáradt ajkaimra. Meglepő kedvességgel és törődéssel becézgette ajkaimat. Gyomrom összezsugorodott a furcsán kellemes érzésre és bár a csók nem tartott sokáig, titkon azt kívántam bár tovább tartott volna. Miután elengedte ajkaimat odahajolt fülemhez és az alkoholtól kissé rekedtes hangon ennyit mondott: “ Mi lenne, ha úgy tennénk, mint ha te nyertél volna?”

Jelenben~

És ennyi a mi történetünk. A buli után elvitt randizni és rá pár hónapra már egy párként éltük tovább életünket, titokban. Pontosan tizedik előtti nyár utolsó hetéig. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel. A megszokottnál is több dolgon kaptunk össze majd egy napig nem beszéltünk. Este felhívott, hogy mindenképp beszélnünk kell és átjön. Tudtam, tudtam, hogy valami lesz. És milyen jók a megérzéseim. Benyögte, hogy holnap elköltöznek a szüleivel és, hogy szerinte ez a kapcsolat már nem az igazi, és hagyjuk abba. Üvöltöttem vele, sírtam próbáltam megbeszélni, de hajthatatlan volt. Szinte rezzenéstelen arccal lépett ki az ajtón ezzel együtt az életemből is. Ez volt két éve. Azóta nem hallottam felőle és talán túl is léptem az egészen. Bár rettentően hiányzik, az élet megy tovább.

December 21.~

Mivel a sulinak vége szerencsére, így sokáig aludhatok. Talán már dél is elmúlt, amikor egy autó hangos fékezését hallottam meg nem messze a szobám ajtajától, de nem igazán törődve folytattam az egyik kedvenc könyvem olvasását. Halk kopogás ütötte meg a fülemet az ajtómnál. Kissé megijedve próbáltam rájönni, hogy még is ki lehet az, hiszen egyedül voltam a házban, mert a szüleim dolgoztak és a nővérem nagyon ritkán jár haza. Óvatosan a könyvel a kezemben léptem az ajtóhoz és egy hirtelen mozdulattal nyitottam ki. Levegőm a tüdőmbe rekedt, pupilláim kitágultak és nagy sokktól a könyv is kiesett kezeim közül. Itt állt velem szemben. Éle nagyságban. Megváltozott. A kis gizda kisfiú egy kissé izmos szőke(!!) roppant jóképű férfi lett, de a szokásos csábos mosolya változatlanul ott virított arcán. A meglepődéstől még mindig sokkosan gördült le az első könnycsepp szemeimből. Ijedten csillogott szeme, ahogy meglátta, hogy az első cseppeket rengeteg követi majd nemes egyszerűséggel karjaim óvó ölelésébe zárt. Nem értettem mit keres itt, mit akar ennyi idő után. Miután sírásom csillapodott, kissé eltolva magamtól számonkérő tekintettel vizslatom, magyarázatot követelve.

Miután minden elmondott, nem tudtam rá haragudni. Bár azt hittem túl vagyok rajta, most, hogy itt áll velem szemben nem tudok mit tenni az érzéseimmel. A szívem majd kiesik, gyomromban a pillangók szerintem valami gála estet tartanak és kissé fájó még is szerelmes érzésekkel vagyok tele. Bejelentette, hogy visszaköltözik. Ez a legjobb karácsonyom, hiszen azt hiszem vissza kaptam az egyik legfontosabb embert az életemben. Köszönöm Taemin!- csókoltam meg. Boldog Karácsonyt!