Ajándékozott: Trixi
Angyalka (író): ZeloHope
Cím: Az első koncertem
Cím: Az első koncertem
Fő karakter: CL, az ő szemszögéből
Stílus: hetero
Korhatár: 12
-Még egyszer! – hallatszott ismét az a kiabáló és nyers hang a
stúdióból. Már vagy huszadjára énekeltem fel a szöveget, de valami
hiba mindig volt benne. Már meg kellett volna szoknom, hiszen
sokszor így szokott lenni, de megértem, hiszen nem adhatunk ki silány munkát a
kezünkből, és mert ez lesz az első koncertem Amerikában. „Nagy levegő, ki, és
be” – mondogattam magamnak, s ismét nekikezdtem a dalom éneklésének. Még
körülbelül 1 órát voltunk ott, mire sikerült mindent megcsinálni és elsimítani.
A felvétel után egyből a szállásomra mentem, ahol sikerült valamit ennem,
lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba, s jó melegen betakaróztam, hiszen már
érezni lehetett a levegőben a tél jöttét. Az egyik közösségi oldalt nézegettem,
s az értesítéseket megjelölt képekről és egy csomó kép ugrott fel a bandáról. .
Az igazat megvallva nagyon hiányzott Korea és a csapat többi tagja, már nagyon
szeretném őket látni, de ki tudja mikor lesz úgy ideje mindnyájunknak, hogy
össze tudjunk hozni egy találkozót. A képeket nézve elrévedtem a régi szép
időkön, mikor még együtt voltunk, az első fellépésekre és műsorokra, amikben
szerepeltünk, s a sok mókás és vicces dologra, amiket együtt csináltunk, s
lassan elaludtam. A telefonomon lévő ébresztő keltett fel álmaimből, s mivel
időpontra mentem, nem szabadott még tovább lustálkodnom az ágyban, így hát
felkeltem, felöltöztem, s fogat mostam és már indultam is. Az órámat néztem,
hiszen nagyon fontos volt, hogy időben odaérjek a stúdióba, hiszen ma van az
utolsó próba a koncert előtt.
A sok embertől a liftben már kicsit ideges lettem, de amint kiléptem az
ajtón nagy meglepetés fogadott. A fanok. Még Amerikában is voltak, és ezt olyan
nehéz volt felfogni. Mind a szeretetüket fejezték ki felém és apró ajándékokat
adtak oda a manageremnek, aki aztán átnyújtotta nekem. Nagyon szívmelengető
élmény mindig a fanokkal való találkozás, látni a szemükben az örömöt, s ez
minket is boldoggá tesz. Szerencsére dugó sem volt, így sikerült odaérnünk, s
már kezdődhetett is a próba. Szerencsére minden jól ment, megbeszéltünk minden
apró kis részletet. Habár nem ez az első koncertem, de így egyedül még sosem
léptem fel, és ez kicsit rémisztő. Igaz a háttértáncosokkal elég jóban vagyok
és a DJ-vel is így nincs okom aggodalomra.
Délután átmentünk a koncert helyszínére és ott is mindent elpróbáltunk,
lerendeztünk mindent, a fényeket, a hangosítást, hogy ki, mikor jön fel majd a
színpadra. A színpad maga óriási, a helyszínen több ezer rajongó fér el, s
meglepetésemre a jegyek 5 perc alatt el is fogytak. A színpadon előre lehet
menni így a fanokkal is könnyebben tudok, majd kommunikálni, szinte mindenkire
rá lehet látni. Igazából a koncert utáni találkozástól félek kicsit a fanokkal
hiszen biztosan megkérdezik majd, hogy miért bomlottunk fel, milyen egyedül
fellépni, s ezekre gondolva szomorú leszek, de megteszek minden tőlem telhetőt,
hogy élvezetessé tegyem nekik ezt az estét és ne szenvedjenek hiányt semmilyen
téren.
Ezután mindenkit hazaengedtek, de én még maradtam kicsit és átjártam újra a
színpadot, megnéztem minden kis jelzést, hogy mikor, hova kell mennem, és
beszéltem az ott dolgozó emberekkel, akik lehetővé teszik, hogy ez a koncert
létrejöhessen, így hát köszönetet mondtam nekik, aztán indultam is haza, hiszen
ki kell magam pihenni a nagy nap előtt. A bandával közös csoportba láttam, hogy
írták, sajna nem tudnak eljönni a menetrendjük miatt, de meg is értem, hiszen
van, aki a solo visszatérésére készül, s van, aki egy tehetségkutató műsorban
zsűrizik. Kicsit szomorúvá tett beismerem, de tudom, hogy szurkolni fognak
nekem. Reggel, mikor felébredtem nagy izgalom kezdte uralni testem. „Mi lesz,
ha nem lehet majd hallani a hangom? Mi lesz, ha elmegy a hangom? Mi lesz, ha a
fanoknak nem tetszik majd, amit látnak?” Igen, ezek a kérdések minden előadó agyában
megfordulnak nem is egyszer, hiszen ebben a világban, ha már csak egy hibát is
ejtessz, mindenki rajtad mulat és talán a karriered végét is jelenti. Gyorsan
el is hessegettem a fejemből a negatív gondolatokat. „Minden rendben lesz CL,
meg tudod csinálni!” Ez, s még hasonló mondatok váltották fel az előzőeket, s
így, hogy az önbizalmam ismét a helyén volt el is indultam a koncert
helyszínére. Igaz még csak délelőtt volt, de a próba ilyenkor kezdődött. Ismét
átnéztük mindent, az összes táncot és dalt, s már csak egy óra maradt a
kezdésig. Ezt az időt arra használtam, hogy egy kicsit pihenjek, és egyek
valamit, így leültem a kanapéra, elővettem a telefonomat, s ismét a képeket
néztem, s láttam, hogy a fanok nagy plakátokat raktak ki és ételes kocsit béreltek
ki nekem. Tudom, hogy minden előadó ezt mondja, de én bizton állíthatom, hogy a
BLACKJACK a legjobb, legösszetartóbb fandom, olyan, mint egy nagy család. Az
időre pillantva láttam, hogy már csak negyed óra van a kezdésig, így gyorsan a
tükörbe pillantottam, hogy minden rendben van-e és már mentem is a színfalak
mögé. S ami ott várt soha nem felejtem el. Ott álltak mind a hárman, s egy
pillanatig csak néztünk egymásra mosolyogva.
- Talán azt hitted, hogy kihagyjuk az első solo koncerted? – kezdte Dara, s
mintha egy kis sértődöttség érződött volna a hangjában, feltételezésemre, hogy
nem jönnek, majd száját széles mosolyra húzva megölelt.
- Mi voltunk az elsők, akik megvették a VIP jegyet, de megígértettük minden
stábtaggal, hogy nem mondhatják el neked, hogy jövünk. – folytatta Bom, s őt is
szorosan megöleltem, el sem hittem, hogy tényleg itt vannak.
- Aztán, ha nem aratsz nagy sikert, mi nem ismerünk többé téged. – mondta
Minzy gúnyosan karokba tett kézzel, de nem bírta sokáig tartani ezt stílust, s
a karomba ugrott. Nagyon régen láttam már őket, s főleg régen volt, hogy mind a
négyen együtt vagyunk. Aztán mind megöleltük egymást, s egy könny csordult le
az arcomon. Annyira szeretem őket, ők a második családom, náluk jobb emberekkel
még nem találkoztam és nem is kívánhatnék jobbakat sem.
- Ne sírj, mert tudod, hogy, akkor én is rákezdek! – parancsolt rám Dara,
hiszen olyan kis érzékeny ember, de ezét is szeretem.
- Héj, és velem mi lesz? Ha elkezditek, akkor én is, és reggelre bedagadt
szemekkel ébredek! – szidott minket Bom, de olyan aranyos volt, hogy nem
lehetett komolyan venni.
- CL, 20 másodperc és kezdünk! – szólt oda a főszervező.
- Rendben! – válaszoltam vissza neki. – Akkor… - kezdtem – megyek is. –
Hirtelen megfogták a kezem és elkezdték kiabálni:
- Egy, két, há’, CL FIGHTING! – kezeinket a magasba emelve ismét éreztük a
régi érzést, amit minden koncert előtt. Még gyorsan rájuk pillantottam, s ők
mosolyogva néztek vissza rám.
- Csapj oda nekik! – szólt még egy hang mögülem, Minzy volt az. Kiálltam a
sötét színpadra, s hirtelen reflektorfények világítottak meg, s hallottam a
fanok sikítását. Mindenki örvendezett, hogy itt lehet, ez a lehető legjobb
érzés. Minden tökéletesen ment, s néha mikor a színfalak mögé pillantottam,
láttam, ahogy a tagok énekelnek és táncolnak a számokra, ami kicsit vicces
volt, de nagyon aranyos. Szerencsére minden simán ment, egyetlen egy hiba
nélkül.
A koncert után következett a fényképezés a rajongókkal, mindenki nagyon
kedves volt és gratulált, ami nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen kicsit
féltem, hogy esetleg az újabb stílus elijesztheti az embereket. Ezután
visszamentem az öltözőmbe, ahol a stábtagok és a 2NE1 tagja vártak, hogy
gratulálhassanak, s pezsgőt bontottak, hogy megünnepeljük az estét. Soha
nem felejtem el a lányok szemeiben lévő csillogást, ami egyben volt büszkeség,
öröm, s egy kis szomorúság.
Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, s most, hogy mind így együtt
vagyunk, sosem felejtem el.
Általában mindig mindenhez legalább egy kilométeres szöveget írok, kiemelve minden apró, pici részletet, ami tetszett az adott műben, de... de most tényleg nem tudok mást mondani, mint: köszönöm. Mivel elsősorban BlackJack vagyok, ezért a történtek -mondjuk hogy- felkavartak és ez... ez nagyon jót tett a lelkemnek. Lehet, hogy kitalált, lehet nem történt ilyen, de ad egyfajta megnyugvást, hogy "de, ők még mindig ugyanúgy szeretik egymást, punktum".
VálaszTörlésSzóval nem is nagyon húzom a szót, és küldök Neked, kedves Titkos Angyalka, egy haaatalmaaas virtuális ölelést (elnézést, amiért virtuálisan összekönnezlek, de na, a 2NE1 az 2NE1).
u.i.: azért az sem mellékes dolog, hogy milyen jól szemléltetted az érzékeny-CL-t, aki ideges, "fél" egy koncert előtt. Le a kalappal, tényleg nagyon jól írsz^^
Trixi