[fic53] Ivett számára || Mindened a enyém

Ajándékozott: Ivett Scher

Angyalka (író): Rurunori
Cím: Mindened az enyém

Páros és/vagy fő(bb) karakterek: KrisxJungkook, Chanyeol, Baekhyun

Műfaj: Fantasy

Korhatár: +16

Egyéb figyelmeztetések: Alfa/Béta/Omega dinamika, nagyon enyhe trágár beszéd

Leírás/ajánló/előszó: A szerelem a síron túl is létezni fog.

Jungkook gyengének és elesettnek érezte magát. A tavasz elemi erővel tört rá szervezetére, ami még a józan eszét is elvette. Ide-oda dülöngélt akár egy bolond, le akarta tépni magáról a ruháit. A színek összefolytak a szeme előtt, a formák eltorzultak. A feje lüktetett, aztán eldőlt a puha pázsiton. Az összefolyt színekből feketeség lett.

- Uram , már ébredezik! - hallott egy távoli, mégis fülsüketítő hangot. Hirtelen a testébe nyilallt a fájdalom, mire felnyűszített.

- Látom a gyógyszer megtette a hatását... - vigyorgott rá, a kinti őr. - Szóljatok a Parancsnoknak! - Jungkook úgy érezte,  hogy a vére a fülében dobog, mintha fejjel lefelé lógatnák.

- Oldozzátok el! - parancsolta egy éles hang. A hang tulajdonosa magas volt,  kissé gyermekded arccal de határozottság tükröződött. Fekete haját arrébb söpörte,  hosszú ujjaival,  majd a cellához lépett.

- A Nagyúr örülni fog neked... - kinyitatta az ajtót, és a belépése után beleszagolt a levegőbe. - Különges omega vagy te...hozzátok ki és tegyétek rendbe!  - azzal ellépett a fiútól. Ketten közrefogták, majd végigcipelték egy hosszú folyosón. Belökték egy szobába, és még körbenézni se volt ideje, mert egy csomó cselédlány vette őt körül. Körbetáncolták őt apró lábaikkal, de arcukon olyan undor ült, amit még Jungkook soha sem látott. Lefürdették, új ruhát adtak rá, majd egy tükör elé ültetve sminkelni kezdték.

- Erre igazán semmi szükség! - tolta el a lány kezét.

- Ez a Nagyúr parancsa! Netán ellen akarsz szegülni? - dörrent rá. egy apró vigyort eresztett a megrettent arcú fiúra. Omega volt és bárhogy is bizonyította már a bátorságát, a félelem a vérébe volt kódolva. A gyerekes viselkedés, és a kicsit kevésbé gyerekes arc már csak plusz ajándék volt a csomagba. Kihúzták a szemét, ajkait vörösre "festették", s mikor belenézett a tükörbe, mintha valami szellemet látott. Bőre sápadtabb volt, szemében most nem ült az az pajkosság, helyét valami kétségbeesett remény vette át. Hirtelen eszébe jutottak az erdőbe jutás előzményei. Megszökött. Megszökött a családjától, akik felnevelték őt, akik szerették és óvták őt. És most hol van? Maga se tudja. Emlékek árasztották el fátyolos elméjét, és a következő pillanatban, már könnycseppekként zuhantak le az arcára. A cselédek észre se vették, vagy csak nem akarták, és felállították a halkan pityergő fiút. A Parancsnok már az ajtó előtt várta Jungkookot. Végigmérte,  majd megnyalva az ajkait elindult a hosszú folyosón és a fiú némán követni kezdte. Körbenézett de csak a ridegséget látott mindenhol, a képek sötétek voltak, már szinte feketék, a szőnyeg vérvörös, az ablakokat ugyancsak vörös függöny választotta el a külvilágtól. Az omega úgy érezte, hogy egy burokban van, ahonnan már soha sem szabadulhat ki. Időközben megérkeztek egy hatalmas tölgyfa ajtóhoz amit Jungkook számára érthetetlen minták díszítettek. Nagy nyikorgással kinyílt majd belépve a helységbe, egy új világ fogadta. A fekete és a vörös szorosan egymásba fonódtak, apró mintákat varázsolva a falra. A színeken megtört a lámpa arany fénye, ami valami különös csillogást adott a bent lévő embereknek. A terem végén, egy aranyozott székben pedig egy gyönyörű férfi ült. Szeme határozottságot és színtiszta ridegséget árasztott.

- Mit hoztál nekem? - szólalt meg mély hangján.

- Egy különleges omegát...a hegyekbe találtuk a nagy erdőben... - felemelte kezét ezzel elhallgatatva a Parancsnokot. Felállt és Jungkook elé lépett, a fiú összerezzent ahogy megcsapta a férfi illata. A Nagyúr beleszagolt a levegőbe, majd megérintette az Omega arcát.

- Nagyszerű ajándékot hoztál,  Chanyeol...legyen gondotok rá és vigyétek a lakrészemre! - fordult el. Chanyeol Parancsnok megragadta Jungkook kezét és meghajolva, távoztak a teremből. Felvitték egy emelettel feljebb és a változatosság kedvéért ugyanazok a színek domináltak mint eddig.

- Innentől átadlak néhány személyi szolgának... - azzal otthagyta a fiút,  a folyosón, teljes magára maradva.

- Ne haragudjon... - Jungkook hátrakapta a fejét és az előtte toporgóra bámult. - A Parancsnok küldött...

- Oh...nyugodtan tegez... - vakarta meg a tarkóját a fiú. A szolga felsóhajtott, majd mosolyogva lágyan megérintette az omega karját.

- Gyere, erre! Itt palotában szigorú szabályok vannak, és ha megszegem őket, komoly büntetést kaphatok... - vezette be a kissé megszeppent fiút a Nagyúr lakosztályába. - Beakhyun vagyok... - hajolt meg. - És biztos te vagy az akiről az egész palota fecseg...

- Rólam? - döbbent meg az omega. A szolgálóból sütött az ártatlanság, amit jó alapot adott arra Jungkooknak, hogy omega a vele szemben álló.

-Igen, három napig egyfolytában csak aludtál. És... - itt hirtelen elnémult, majd elfordult az ablak felé. - Túl sokat beszéltem. Kérlek, csöngess ha bármire szükséged van. - visszafordult, de az arcán nem ült semmilyen kifejezés, mintha kifutott volna az élet.

- Baekhyun...kérlek maradj velem. Nem tudom, hol vagyok, és miért vagyok itt. Áruld nekem kérlek! - fogta meg a szolga karját, kétségbeesetten. A másik nem nézett rá, szemei a padlót kémlelték.

- Nem árulhatok el semmit...kötelez a titoktartás mint szolgát. - a fiú elengedte a másik karját, és hagyta kimenni az ajtón. Keze erőtlenül csapódott a teste mellé, és mint valami robot, az ágyhoz botorkált. Leült a szatén anyagra, ujjaival végigsimított az ágykeretet díszítő mintákon. Nem értett semmit. Hogy is értett volna? Csak egyszerű családból származó omega volt, aki lázadni kezdett amint beköszöntött a tavasz. Átlagos volt, és egy átlagos valakinek, túl sok a palotában található sötétség, és a ruhák súlya. Jungkook nem tudta megállni, hogy ne bámuljon bele a hatalmas tükörbe. Azt remélte hamis képet lát, hogy ez nem ő, de a tükör nem hazudott. A ruha idegen anyagként festett a fiún, az arca a smink miatt sokkal sápadtabb volt. Ajkai vérvörösen csillogtak a fényben, szemei új megvilágításba kerültek.

- Úgy nézek ki, mint egy díva...

- Ez az omegák átka, kedvesem. - lépett be a Nagyúr. Jungkook csak most vette észre, hogy milyen magas is valójában, és bárhogy is próbálta szemügyre venni a férfit, nem talált hibát rajta.

- Miért vagyok itt? - kapott rögtön az alkalmon. Tehetetlenségében felpattant az ágyról, és egy hozzá eléggé távol álló, szinte már fenyegető pozíciót vett fel.

- Mindent a maga idejében... - hárított a Nagyúr.

- De én most akarom tudni! - dobbantott egyet a lábával, mire a másik felnevetett.

- Pont ugyanolyan vagy mint kiskorodban! - simított végig a fiú arcán. Jungkook érezte ahogy elönti a bőrét a pír, még jó, hogy a smink miatt nem látszódott semmi. Omega ösztönei kiélesedtek és magába szívta a Nagyúr illatát. Kétséget kizáróan alfa volt, méghozzá egy igen erős vérvonalból. A füle mellett elszálltak a mondatok, lába újra remegni kezdett. - Jungkook? - hajolt az arcába az alfa.

- Alfa... - nyögte erőtlenül a fiú. A Nagyúr mint valami menyasszonyt ölbe kapta és az ágyhoz vitte. Mikor le akarta tenni, a kétségbeesett omega a nyakába kapaszkodott. - Maradj velem...

- Ne aggódj... - hajolt közel az arcához. - Itt se akartalak hagyni. - adott egy gyors és rövidke csókot a fiúnak. Végigsimított az omega ruhák által takart lábán, új barázdákat varázsolva az anyagra. Az omega felbátorodott, és magához húzta a magasabb férfit.

- Még nem is tudom, hogy valójában, hogy hívnak... - darálta le a mondatot. Örült, hogy ezt még ki tudta préselni magából, mert a vágy gonoszul kígyózott felfelé a fiún, még jobban magába rántva.

- Kris... - mosolyodott el az alfa. - Azt akarom, hogy ezt nyögd amikor a magamévá teszlek... - csókolta meg a fiút ezúttal durvábban.

Mikor a nap elérte a palota falait, Jungkook Kris karját karolta át, álmában motyogva, ki tudja hány menet után. A Nagyúr már kevésbé volt ilyen jó alvó. A plafont bámulta, néha pedig nem vette észre ahogy az omega hátát simogatta.  A nap végre fent ragyogott az égen, Kris levéve magáról Jungkook karjait, felöltözött és lebaktatott a nagyterembe.

- Nagyuram, mit tervez ezzel az omegával? - pillantott Chanyeol Parancsnok Krisre. Az alfa kiküldte az összes őrt és szolgálót, és magához intette a férfit.

- A fiú a Jeon család leszármazottja. Fogalma sincs róla, hogy valójában ki ő.

- De a Jeon család... - Chanyeol megakadt a mondat közben, majd szemeit Krisre emelte. - Az ön édesanyjának a családja. - az alfa bólintott, majd lenyomott egy kart ami a trónszék mellé volt szorosan illesztve. A Parancsnokkal a nyomában, elindult le a mélységbe.

- Mi ez a hely? - suttogta a másik.

- A Jeon család rejtekhelye. Idebújtak ha megtámadták a palotát. - Kris egyesével meggyújtogatta a folyosón található apró gyertyalámpákat, ezzel új megvilágításba helyezve a helységet. A falakat zöld tapéta borította, aranyszegéllyel. Chanyeol nagy meglepetésére, a folyosóról szobák nyíltak, úgy érezte, mintha a felszínen lenne.

- Ez a szoba volt a nagyszüleimé. - nyitott ki egy vastag tölgyfa ajtót. Itt is meggyújtotta a gyertyákat, majd elégedetten végig kémlelte a szobát. - Apám erősen tartotta a birodalmat, ezért nem mertek támadni, de a nagyapám...a nagyapámat a nők vezérelték. A birodalom nem volt se erős, se biztonságos.

- Az ön édesapja hozta helyre a birodalmat. - gondolkodott tovább Chanyeol. A férfi rendkívül fiatalnak számított mint parancsnok, de ezt a posztot a kitartásának és fegyelmének köszönheti. A legerősebb béta családból származott, de úgy gondolta, hogy a hivatali állások nem hozzá valók. Szembeszállt apja akaratával, és katonai kiképzésekre járt, Kris apja pedig felfigyelt az akkor még tizenhét éves Chanyeol tehetségére, és maga mellé állította.

- Igen. Az apám rendkívüli és tiszteletreméltó dolgokat tett meg a birodalomért. Tökéletes család lettünk, miután elvette anyámat és megszülettem én. Legalábbis kívülről biztos ilyenek voltunk.

- Hogy érti ezt nagyuram? - nyílt tágra Chanyeol szeme

- Úgy, hogy anyám egy kiállhatatlan boszorkány volt, aki imádott magából mocskos ribancot csinálni. Ide szökött le az éppen aktuális valakivel.

- Ezt honnan tudja?

- Ezt a szobát használta. Még kitépett napló bejegyzéseket is találtam, amik körülbelül tizenkilenc évvel ezelőttiek. A jegyzetek egy titokzatos férfiről szólnak, aki a semmiből jelent meg. Az anyám természetesen kinézte magának a férfit, aki azt állította, hogy hercegi sarj.

- Ön szerint Jungkook...?

- Jungkook a féltestvérem...legalábbis az itteni bejegyzések alapján.

- Mi történt az idegennel?

- Eltűnt. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Anyámnak voltak betegségei, ezért mindig a hegytetőn található palotába ment. Ezért nem volt furcsa senkinek, hogy egy-két hónappal az idegen eltűnése után, elutazott a palotából.

- Ha ez igaz, akkor a fiúnak nem szabad megtudnia, hogy ki ő. - gondolkodott el a Parancsnok. Kris csak bólogatni tudott, majd eloltva a lámpákat, távoztak mind a szobából mind az egész földalatti rendszerből. Mikor felment a szobájához, az ajtó előtt nagy tömeg fogadta.

- Mi folyik itt? - dörrent rá a szolgálókra, akik meghajoltak a Nagyúr bocsánatáért esedezve. - Baekhyun?

- A szobában van, az orvossal és az omegával. - Kris szeme kikerekedett, és berontott a szobába.

- Nagyuram! - ugrott fel Baekhyun, majd egy meghajlás kíséretében magyarázkodni kezdett. - Mikor bejöttem az Úrfit rázta a láz, és sápadt volt.

- Nagyuram... - pillantott fel az orvos. - A fiúnak nagy fájdalmai lehetnek. - Kiküldte Baekhyunt, majd magához intette Krist. - Párosodott vele?

- Igen...de...

- De? Uram el kell mondania, a fiú élete is foroghat kockán. - Kris sóhajtott, majd halk hangon megszólalt:

- Ez az omega a féltestvérem... - az orvos szeme kitágult, majd felállt a reszkető Jungkooktól.

- Sajnálom Uram, de akkor nem tehetünk semmit. A fiú bele fog halni a vérfertőzésbe... - Kris arcát hangtalan könnyek borították el. - Ha ilyen ütemben romlik a szervezete, akkor hetei, vagy talán egy hónapja lehet hátra. - az orvos meghajolt, majd sietősen távozott. Kris az ágyhoz lépdelt, majd leborult előtte. A szíve mintha vérzett volna, pedig nem is ismerte a fiút, akit talán gyűlölnie kellett volna, de ehelyett a leírásokból, és a fiú után való kémkedése során egyszerűen beleszeretett.

A hetek elteltek és Jungkookot már csak az utolsó vágy tartotta életben. Kris megbolondult a tudattól, hogy ahogy megkapta azt akit szeret, most el is veszíti. Hetek után, Jungkook rengeteget fogyott, az ételt is úgy kellett belé erőszakolni. Kinyitotta a szemeit, majd erőtlen hangon megszólalt:

- Kris...miért? - Kris odafutott hozzá, majd a könnyeivel küszködve átölelte a fiú egyre hidegebb testét.

- Sajnálom...hidd el nem ezt akartam. Azt szerettem volna ha együtt élünk boldogan egymás mellett, gyerekekkel körülvéve. Jungkook arcára apró mosoly ült ki.

- Szeretlek...

- Ne, Jungkook, ne kezd... - törtek ki a megtört alfa könnyei.

- Az álmod sajnos...

- Ne, kérlek ne...Bocsáss meg nekem!

- Nem fog teljesülni...Sajnálom... - csukta le Jungkook a szemeit egy keserű mosollyal az ajkain. Kris végignézte, ahogy a fiúból kifut a lélek, majd egy utolsó csókot nyomott az omega hideg ajkaira.

- Találkozzunk a paradicsomban, testvérem.

Jungkook kinyitotta a szemeit, és nem érzett semmit. Megszűnt a fájdalom, és a remegés. Hol van? Miért van itt? Épphogy körülnézett, mellette egy élettelen test feküdt.

- Kris! - hajolt le a férfihez. Az alfa kinyitotta a szemeit, majd Jungkookra nézett. Magához rántotta a fiút és egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkaira.

- Üdv a paradicsomban, szerelmem.