[fic56] EXOFairy számára || Boldog voltam

Ajándékozott: ExoFairy

Angyalka (író): Eleanorh Swan
Cím: Boldog voltam

Páros: Baekhyun x Chanyeol

Műfaj: romantikus

Korhatár: 12

Leírás: Baekhyun élete nem fenékig tejfel, s ezt legjobban barátja Chanyeol sejti. Ám Baekhyun nem volt teljesen őszinte vele mindenben. Érzelmei már bőven túlértek barátságukon, félelme azonban szabotálja vallomását, mert nem akarja elveszíteni barátját…

-   Megint sebes az arcod…- nyúlt felém Chanyeol, mire reflexszerűen húzódtam el tőle,

mint minden érintéstől, bárki is kísérelte volna meg. Dacosan álltam aggódó pillantását, majd keserű mosollyal kortyoltam újat az energia dús, szénsavas italomba és vállat rántottam. – Nem vagyok ostoba, Baek.

-   Ezt a megállapítást még ne könyveld el annyira biztosra. – Mosolyom őszinte volt, de tudtam, hogy valóban nem olyan könnyen átverhető. Folyton az arcomat figyelte.

Végül egy lemondó sóhaj kíséretében leült mellém a padra és összehúzta magán szövetkabátját. Hosszúra nyúlt köztünk a csend, miközben mind a ketten meredten bámultuk az előttünk elterülő befagyott vizű tavat. Hideg szél rázta a nádast és a kopasz fák magasra nyúló ágait. Rajtunk kívül más nem volt a parkban.

-   Mi a terved ma este? – kérdezte Chanyeol, lehelete fehér páraként szökött fel a magasba. Tekintete érdeklődő, mégis komoly maradt.

-   Karácsonykor? Azt hiszem otthon fogok dekkolni…miért? Talán velem lennél? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire elnevette magát.

-   Ugyan már – nézett maga elé, miközben egy mosolyt erőltettem az arcomra és erősen a padba kapaszkodtam szabad kezemmel. Nehéz volt szavak nélkül hagynom ezt a mondatát, de nem mondhattam neki semmit.  – Talán szeretnéd, hogy veled töltsem?

-    Kellesz a fenének. – Újra elfordultam tőle és a tó felé bámultam.

De mégis mit mondtam volna neki? Hogy nem is vágynék másra, minthogy vele találkozzak? Hogy inkább itt fagyoskodnék egészen hajnalig, semmint visszamenjek abba az elcseszett házba? Néma maradtam. Éreztem, hogy engem figyel, de úgy tettem, mint aki ebből semmit sem vesz észre.

Újra a csend lett az úr, a hideg pedig egyre csípősebbé vált az erős szélben. Maradni akartam. Kihasználni azt az időt, amit vele tölthetek. Végtére is, a barátom…

-   Ugye haza fogsz menni? – törte meg végül a csendet Chanyeol. Nem válaszoltam azonnal. Lassan szedtem össze minden erőmet, hogy újra csak a képébe mosolyoghassak.

-   Hová tudnék menni ilyenkor?

-    Nem tudom – mondta zavartan. – De jó lenne, ha nem mászkálnál ilyen időben…

Majdnem öt éve ismertük egymást. Jól ismerte a családi helyzetemet, ahogyan én is az övét és mindent tudtunk egymásról is. Majdnem mindent, engem kivéve. Voltak dolgok, amikkel nem állhattam csak úgy elé…

Aggódása egy pillanatra elgyengített. Beharapott ajkakkal figyeltem tekintetét. Annyira őszintén csillogtak benne az érzelmek, annyira ártatlanul féltett, mint barátját.

-   Még mindig nem értem, hogy miért nincs barátnőd – csóváltam a fejem, mire csak a szemét forgatta.

-   Nem teszel lóvá Baek

-   Boldog Karácsonyt! – intettem neki, majd felálltam a padról és kihajítottam az üdítős dobozt, amelyet már egyre kivehetetlenebb formát öntött kezeim között. Szinte éreztem, hogy Chanyeol nem fogja feladni, amikor hirtelen elkapta a kezemet és megfordított, majd a kezembe nyomott egy becsomagolt kis dobozt. – Ez mi?

-   Ajándék.

-   Én nem készültem semmivel. – Őszintén néztem fel rá, de nem úgy nézett ki, mint akit annyira megsértett volna a dolog.

-   Ne törődj most vele. Boldog Karácsonyt.

És ott hagyott.

Egyre hidegebb volt, de mégsem szaporáztam meg a lépteimet, hogy hamarabb hazaérjek. Az ajándékomat szorongatva néztem magam elé. Éreztem, hogy újra görcsbe rándul  a gyomrom és elönt a kétely.

Bűntudatom volt, amiért én nem készültem neki semmivel. Fogalmam sem volt, hogy ezt miért kaptam, amikor sosem adtunk egymásnak semmit. Nem ebben volt mérvadó a barátságunk, hanem abban, hogy mindig számíthattunk a másikra. De most?

Sötét volt az utca, a járda csúszott a ráfagyott, kitaposott hórétegtől. Tehetetlenségemben az utamba tévedt hókupacokat rugdostam. Nem szívesen mentem haza, mégis csak egy sarok választott el a házunktól. Én pedig féltem.

Az ajtó előtt állva vettem egy mély levegőt, majd lenyomtam a kilincset. Zárva volt. Abban a pillanatban nem tudtam volna megítélni, hogy ennek most örülök, vagy még inkább csak nyugtalanít. Letelepedtem a lábtörlőre és összekuporodva szorongattam Chanyeol ajándékát.

Ő most nem segíthet. Pedig hányszor leltem nála menedéket, mikor már túlzottan mostoha volt itthon az élet. Mennyire irigyeltem az ő életét. Boldog család, szerető édesanya és nővér, míg az én otthonom egy börtön volt egy házsártos hárpiával és a viselkedészavaros barátjával.

Újra az ajándékra téved tekintetem. Hiszen még meg sem néztem. Zavartan piszkáltam a csomagolást tartó ragasztót, majd azt vettem észre, hogy egyre izgatottabban bontogatom. Pislogva próbáltam kivenni a ki-kilátszó részekből, mi is lehet ez.

Mikor aztán megpillantottam elszorult a torkom. Egy fénykém volt, rólunk. Keretbe foglalva, amint átkarolja a nyakam és valami irdatlan idétlen arcot vágtunk mind a ketten. Fájdalmas boldogság lett úrrá rajtam. Forró könnyek áztatták az arcom, miközben cirógattam a hideg üveget elfagyott ujjaimmal.

„Ó, miért nem mondtam meg neked most?” – kérdeztem magamtól. Reszketve kucorodtam az ajtónál. Az utcán egy lélek sem járt, így gond nélkül engedhettem szabadjára az érzelmeimet. Sírtam. Hosszú ideje a bennem rekedt fájdalom egyszerre kiszabadult, akár egy régóta szabadságra vágyó szellem a palackból. Egy elfojtott szerelem, amit iránta éreztem, és ami hosszú ideje mérgezte már a barátságunkat. Mert méreg volt, hiszen ez akár a vesztét is okozhatta volna. Nem akartam, hogy mindent elveszítsek.

Végül a képpel keltem útra, vissza a parkba. Mire visszaértem a hangtalan hidegben újra havazni kezdett. Összehúzva magam, tekintetemet le sem vettem a képről. „Ha most itt lennél velem…”

-   Baekhyun? – hallatszódott a távolból egy ismerős hang. Azonnal felpillantottam.

-   Te meg mi a fenét keresel itt? – kérdeztem, miközben a könnyeimet törölgettem. Nem hittem volna, hogy tényleg idejön. Egy takaró volt a kezében és egy termosz. Sóhajtva szelte át közöttünk a távolságot, majd leült mellém és rám terítette a meleg anyagot. A képet elvette, helyette a termoszt nyomta a kezembe. – Chanyeol…

-   Hallgass, csak idd meg. – Komoran nézett rám, de tudtam, hogy nem rám mérges, hanem a helyzetre. Komolyan csak annyit gondoltam, hogy jó lenne, ha itt lenne és most mégis…

-   Ez valami elcseszett vicc akar lenni? – kérdeztem.

-   Vicc? Nyilvánvaló volt, hogy otthon hagynak téged Baekhyun.

Chanyeol a képünket nézve mélyed a gondolataiba. A forró italt kortyolgatva maradtam én is csendben. Újra inába szállt a bátorságom, hogy bármit is mondjak neki az érzelmeimmel kapcsolatban. Mindenesetre örültem neki, hogy újra itt van velem. Egy pillanatnyi boldogság a keserű karácsonyban.

És mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, felnézett a képről és rám mosolygott. Közelebb húzódott és az arcom felé nyúlt.

-   Fáj még? – kérdezte, amint óvatosan megtapogatta a duzzadt sebet.

-   Nem jobban, mint legutóbb – mosolyodtam el meleg kezei között és a szemébe néztem. Mindegy mekkorát kaptam, vagy kitől kaptam, Chanyeol érintése azonnal elmulasztotta a fájdalmat.

-   Az a pasi egy állat. – Újra haragossá vált, amitől csak még szélesebbé vált a mosolyom.

-   Engedd el, én is ezt teszem.

-   Új udvarló kéne anyádnak – simogatta az arcom.

-   Vagy egy új lakás a fiának – figyeltem továbbra is őt, majd nagyot nyeltem. – Mondanom kell neked valamit…

De nem hagyta, hogy elkezdjem. Ajka homlokomhoz ért, mire azonnal forróság öntötte el az arcomat. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez nem lehet a valóság. Talán már élet és halál között lebegek a padon fagyoskodva és csak képzelődőm.

A forróság azonban valós volt, ahogy fűtötte az arcom. Chanyeol ajka egyre lejjebb vándorolt, mígnem megállapodott ajkam mellett és finoman elszakadt meleg, vörös bőrömtől. Szemei az enyémeket keresték.

-   Hiszel abban, hogy a kívánságaid valóra válhatnak? – kérdezte tőlem halk, rekedtes hangon.

-   Realista vagyok, nem álmodozó – mosolyodtam el, majd hirtelen az ajkamra tapadt.

Bár fogalmam sem volt, hogy mire érti a kívánságot, minden csókot készséggel viszonoztam, amint belekapaszkodva én is felélénkültem tőle. Nyelvünk összesimult, közelsége valósággal égette a bőrömet. Szabad kezem – amely nem vadul kapaszkodott belé, attól félve, hogy ültömben elájulok – hajába túrt, azokban az édesen puha és jó illatú tincsekbe.

Ugyanolyan szerelmes és féltő volt a csókja, mint amilyen az enyém. Egy titok leleplezése, a bűn tettenérése volt ez, de vállaltam, hogy vétkesnek tartsanak. Ha bűn szeretni egy ilyen embert…én vállalom.

Hevesen vettük a levegőt, miután ajkai egy hangos cuppanás után elengedték az enyémet. Zihálva hunytam le a szemem, miközben cirógatta az arcomat.

-   Ez egy álom – suttogtam mosolyogva.

-   Akkor ideje felébredned Baekhyun, mert ez a valóság. Boldog Karácsonyt!

-   Boldog Karácsonyt! – pillantottam rá újra, majd bátrabban bújtam karjai közé.

Kint a hidegben, család nélkül, karácsonyfa és ajándékok nélkül.

Boldog voltam.

Kedves ExoFairy!

Szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni neked, és nagyon remélem, hogy kedved leled a történetben. Bár önmagában nem egy boldog háttérrel indul, azért remélem átjött az üzenet, amit elrejtettem benne. Igyekezetem eltérni az átlagostól és valami újat, érdekeset teremteni. Remélem sikerrel is jártam.

Örülök, hogy neked írhattam ^^ Remélem, ha tetszett felvesszük esetleg a kapcsolatot ^^

Békés Boldog Karácsonyt kívánok neked még egyszer, és Boldog Újévet!