Cím: Brother complex || 2. fejezet
Páros: WonHyuk (Monsta X Wonho&Minhyuk), mellékszálon ShowHyuk
(Shownu/Minhyuk), Wonho/Jessica. Középpontban
Wonho (többnyire).
Egyéb szereplők: Monsta X, APink, f(x) cameók.
Korhatár: 18+
Figyelmeztetések: testvérszerelem (mostohatestvérek), erotikus tartalom, yaoi
(+említés szintjén hetero párosok).
Műfaj: életkép, romantikus, néhol drámával, féltékenységgel,
fluffal, hurt/comforttal fűszerezve.
Leírás: Te mit tennél, ha akit neked szánt az ég, a mostohatestvéred volna?
2. fejezet – I can be your hero (I can be
your man)
(~3000 szó)
Jegyzetek:
I can be your hero, I can be your man: idézet a Monsta X - Hero
számából. Jelentése „lehetek a hősöd, lehetek a férfid”
óvadék: Erről az igazat megvallva nem sokat tudok (leginkább az
amerikai filmekre alapoztam), tehát semmilyen formában ne tekintsétek
bűnügyileg hitelesnek, amit itt írok. Csak úgy használtam, kedvem szerint,
ahogy az a történet alakulása szempontjából kellett.
Az ebédlőasztalt beteríti egy A3-s
rajzlap, rajta egy majdnem kész tanteremalaprajz, és mindenféle egyenes és
görbe vonalzók, ceruzák és tusok szétszórva. Hoseok a papír fölé görnyedve
próbálja mihamarabb befejezni a háziját. A falióra tanúsága szerint mindjárt
tizenegy, de a fiú úgy belemerült a munkába, hogy észre sem veszi, mennyi az
idő. Talán jobb is, különben elvonná a figyelmét az aggódás, hogy hol lehet az
öccse, aki szokatlanul sokáig kimaradt ma. A zárban ekkor kattan halkan a
kulcs.
– Megjöttem – szól be Minhyuk, de a
hangja erőtlen, és a szokásos vidám csengés helyett üresen kong. Hoseok kezében
megáll a tus. Most pillant csak fel az órára, és hirtelen a legrosszabbra
gondol. Talán történt valami az öccsével hazafelé jövet? Megtámadták?
Megerőszakolták? Amint a fiatalabb, kabátját és cipőjét az előszobában hagyva
belép a nappaliba, erős karok szorítják egy izmos mellkashoz.
– Minhyukie... mi baj? – Hoseok
igyekszik uralkodni a hangján, de elcsuklik az idegességtől.
– A menhely... – kezdi a fiatalabb,
de elakad. Hoseok egyszerre lélegez fel, hogy nem bántalmazták az öccsét,
ugyanakkor elszorul a szíve. Az állatmenhely, ahol Minhyuk majd állatorvos akar
lenni, és ahol már most az egyetem alatt is önkéntesként segít gondját viselni
az állatoknak, mondhatni, az élete.
– Elveszítettétek az egyik állatkát?
– találgat az idősebb testvér, mire a másik csak a fejét rázza, és egy nehéz
sóhaj hagyja el ajkait.
– Mindüket el fogjuk. A
városvezetés... Be akar minket záratni. – Hoseok szóhoz sem jut, csak erősebben
szorítja testvérét. Igen, ő is hallotta, pár hete felmerült a tanácsban, hogy
túl sok pénz megy el az „állatproblémára”, de... – A sintértelepet tartják meg.
– Ezt... ezt nem tehetik meg! –
Hoseok érzi a tehetetlen dühöt forrni a vérében, de az öccse egyenesen remeg a
karjaiban a méregtől, és a bátyja karját szorítja, hogy már szinte fáj.
– De meg fogják tenni – a szavak
keserűen és élesen buknak elő.
– És... mégis mi lesz az állatokkal?
– kérdezi az idősebb, előre félve a választól, és Minhyuk reakciójától.
Ugyanakkor, talán jobb, ha kiadja magából. A fiatalabb, bátyjával ellentétben,
nem az a fajta, aki könnyen sír, de talán most megkönnyebbülne tőle.
– Elaltatják őket. Mindüket... –
suttog a fiatalabb, és újra megremeg, egész testében, de most a szája széle is.
A szemei lassan elhomályosulnak, ahogy a gazdátlan kedvencekre gondol, akiket
sajátjának érez. – Bár örökbefogadhatnám őket. Legalább a foltos cicát... és a
fekete kutyust. Meg a lovat. És a hörcsögöket... – a hangja elbicsaklik, ahogy
felidézi a kedvenceit, és szorítása Hoseok karján elgyengül. – Hamarosan már
sosem láthatom őket újra... – az ajkába harap, mielőtt az első könnycsepp
legördülne. A bátyja felemeli a kezét, hogy letörölje, de hamarosan több jön a
helyére, és Hoseok már csak annyit tehet, hogy erősen öleli és hagyja a vállán
sírni az öccsét, miközben saját könnyeit igyekszik visszatartani.
~*~*~
– Sikerült gond nélkül leadnod az
esedékes rajzot? – kérdezi Hyunwoo hyung, mikor délután találkoznak a
konditeremben. Hyunwoo hyung egy évvel idősebb, másodéves, szintén építésznek
tanul. Ő volt Hoseok mentora, aki az elején elmagyarázta neki, mi hogy működik
az egyetemen és a szakjukon, és azóta is jó barátok.
– Ja – bólint Hoseok, majd folytatja
a kézisúlyzózást, minden dühét beleadva tegnapról. Hyunwoo csak bólint, majd
dolgozni kezd az egyik közeli gépen. Hoseok ezt kedveli benne, semmi fölösleges
csevej, nem zavaró köztük a csend. Csak akkor beszélnek, ha van mondandójuk. De
attól még mindig figyelnek egymásra. Hyunwoo hyung most is pár perc alatt
kiolvassa Hoseok merev mozdulataiból a benne uralkodó feszültséget.
– Idegesnek tűnsz. Történt valami? –
kérdezi a sunbae.
– Nem velem. Az öcsémmel – szusszant
Hoseok, ahogy leengedi a kézisúlyzót. – Tudod, hogy a tanács kevesebbet akart
költeni az állatgondozásra, és sokallták a pénzt, hogy fenntartsanak egy
menhelyet és egy sintértelepet is. Találd ki, melyiket tartják meg... – húzza
el a száját a fiatalabb keserűen, a hangjában maró gúny (valószínűleg Kihyun
hatása).
– Tudom – sóhajt az idősebb –, apám a
tanácsban van. – Erre Hoseok döbbenten mered rá.
– Ezt... Miért nem mondtad ezt eddig?
– néz rá vádlón a hoobae, mire a másik zavartan felnevet.
– Nem szeretem, ha ez alapján ítélnek
meg.
– Jogos... – mereng el Hoseok. – Ha
nem ismernélek, én is távol maradnék egy tanácstag fiától. Azt hinném, valami
elkényeztetett, gazdag, beképzelt ficsúr... De apád ugye...? – Hoseok nem
fejezi be a mondatot, de az idősebb tudja, mire gondol.
– Ellene szavazott – bólint Hyunwoo.
– Őt is zavarja, hogy a pénz döntött a humanitás helyett. – Hoseok keze
megfeszül a súlyzón. Ez volt hát az indok? A pénz? Ilyen... ilyen... ostobaság miatt
akarják bezárni a menhelyet, és megszabadulni egy csapat ártatlan állatkától?
Ennyire kapzsi és felszínes lenne a tanács? – Ha szeretnéd, beszélhetek vele,
hogy lobbizzon és tárgyalják újra.
– Tényleg? – A hoobae szemei
felcsillannak. – Megtenné nekünk apukád? – Hyunwoo kissé bizonytalanul, de
bólint.
– Azt hiszem, meg tudom győzni. De
azt nem tudom, ő meg tud-e győzni elég tanácstagot...
– Te volnál a hőse az öcsémnek! –
kiált fel Hoseok, mire az idősebb csak vigyorog, de úgy, hogy a szemei
eltűnnek.
– Bemutathatnál ennek az öcsédnek,
akinek a hőse leszek.
~*~*~
Hoseok órán ül, mikor a telefonja
megcsörren. Ismeretlen szám. Lehet, hogy csak téves, vagy éppen csak egy
reklámcég, ugyanakkor... mi van, ha fontos? A fiúnak rossz előérzete van. Mi
van, ha anyu kórházban van? Most, hogy már nincs velük apu, ő a legidősebb
férfi a családban, és sosem bocsátaná meg magának, ha anyuval vagy Minhyukkal
történne valami, és nem lenne ott. Így felvéve a telefont, halkan szól bele.
– Ne haragudj, hogy óráról rángatlak
ki, hyung – hallatszik a vonal túlvégéről Minhyuk hangja, és Hoseok megfagy.
– Minhyuk-ah. Miért nem a saját
telefonodról hívsz? Történt valami?
– Hyung... Az a helyzet, hogy a
rendőrőrsön vagyok.
– Mi? – Hoseok kezéből kiesik a
táska, és hangos csattanással ér földet. Majdhogynem a telefon is, de annak
gyorsan utánakap, és remegő kézzel emeli a füléhez ismét. – Mi a csudát
csinálsz te a rendőrőrsön?
– Én csak... tiltakoztam az állatok
elaltatása ellen. Mondtam neked, hogy ma jönnek a sintérek, hogy elaltassák
őket, de én nem fogom hagyni. – Az öcs hangjában visszafojtott ingerültség
cseng. Kis csönd, majd a bátyja hallja, ahogy Minhyuk nagy levegőt vesz. Egy
zavarbaejtő vallomás következik? – Szóval... az ajtó elé láncoltam magam, hogy
ne tudjanak bemenni... ők meg kihívták a rendőröket, hogy vigyenek el onnan.
– Várj... most le kell ülnöm – nyögi
az idősebb. A lábai hirtelen felmondják a szolgálatot, és nem azért, mert
lábizmokra nem dolgozna. A falnak dőlve csúszik le a földig, és mélyen
lélegzik, próbál lehiggadni. Minhyuk hülyeséget csinált... joggal vitték be,
ebből még nagyobb baj is lehet... De meg kell oldaniuk. Ketten, és sürgősen.
Anyának nem hiányzik ez az extra stressz. Igazság szerint, Hoseoknak sem, de ő
még fiatal, az ő szíve jobban bírja. Újra nagy levegőt vesz és szorosan
lehunyja a szemét. – Mi lesz most? Meddig akarnak benntartani?
– Amíg valaki ki nem fizeti az
óvadékot.*
– Óvadék... – Mindig a pénz. Abból
nekik sosincs sok. Főleg ebben a hónapban, mert új ruhákat is kellett venni,
meg a fűtésszámla... – Mégis mennyi? – Hoseok hangja fásult, amitől az öccse
egy pillanatra habozik, mielőtt halkan bemondaná a telefonba.
– Kétszázezer won. – A bátyja keze
görcsbe szorul a telefon körül. Rengeteg. Nincs annyijuk. Nem csak
hogy nála, de még az anyunál lévő pénzzel együtt, az egész családi kasszában
nincs már annyi. Próbál nem pánikolni. Csak talál valakit, akitől kérhet
kölcsön... – Hyung – Minhyuk hangja rángatja vissza a telefonbeszélgetéshez –,
elmondtam mindent, most már le kell tennem...
– Várj! Melyik rendőrőrs?
– Öh... a kerületi, itt a menhelyhez
közel.
– Rendben, megtalálom. Kerítek pénzt
és kihozlak. Még ma. Csak... maradj most már nyugton, oké? – Hoseok hangja
enyhén korholó, ugyanakkor aggodalommal és elszántsággal teli. A fiatalabb
érzi, hogy a testvére bármit megtenne érte, és ez a helyzet ellenére nyugalommal
tölti el. És persze bűntudattal.
– Persze... sajnálom, hogy ennyi bajt
okoztam, hyung – suttogja válaszul Minhyuk. – És köszönöm – a hangjából is
hallani, hogy mosolyog. Azzal a hívásnak vége. Hoseok ajkairól egy mély sóhaj
szakad fel. Most már az ő vállára nehezedik a feladat, hogy ezt megoldja, és
szerezzen pénzt. Az öccse bízik benne, feltétel nélkül. De mégis kitől kérjen
kölcsön? A barátaik sincsenek eleresztve... Kihyun, bár az orruk alá dörgölné
nem kevésszer, biztos adna, mivel a legjobb barátjáról van szó. De Szöulba ment
egyetemre, és minden pénze a megélhetésre megy el. Hyungwonnak van némi pénze a
modellkedésből. Bár még nem futott be, így a fizetése nagy része elmegy a
külseje fenntartására. De talán arra a hétre, ami anyu fizetéséig hátravan,
csak tud kölcsönadni? Az már egy másik dolog, hogy Hoseok mit fog majd mondani
anyunak, mire kell a pénz, mikor vissza akarja adni... Akkor hát nincs más
hátra, mint felhívni Hyungwont. Ahogy feloldja a telefont, eszébe jut, hogy
szólni kéne Hyunwoo hyungnak is, ma tud, nem tud vele konditerembe menni.
Hoseok megáll egy pillanatra. Hát persze, Hyunwoo hyung! Az egyetemi barátokra
miért nem gondolt eddig? Itt a megoldás! A politikus fiának van elég pénze,
hogy hosszabb időre tudjon kölcsönadni!
~*~*~
– Renden, menjünk – bólint Hyunwoo,
miután megértette a helyzetet.
– Mi? – Hoseok csak pislog. – Hyung,
nagyon köszönöm, de nem kell eljönnöd...
– Kocsival gyorsabb. És így végre
kénytelen leszel bemutatni az öcsédnek. Már egy jó ideje megígérted – mutat rá
a sunbae. Ez való igaz, bár Hyunwoo apja nem járt sikerrel, ők megtették, amit
csak tudtak a menhely ügyében. Hyung kiérdemelte a „Minhyuk hőse” címet, és
hogy Hoseok bemutassa neki. Az autókázás is csábító, mióta csak hárman vannak,
kocsijuk sincs, pedig mennyivel gyorsabb és kényelmesebb, mint a
tömegközlekedés... Ráadásul a sunbae valamiért ragaszkodik hozzá, hogy
személyesen fizesse ki az óvadékot. (Mert nem is akarja visszakérni.) Így a
fiatalabb, bár nem szeret mások terhére lenni, végül kénytelen beleegyezni.
~*~*~
– Itt írja alá – bök a rendőr egy
papírra, miközben átszámolja a bankjegyeket, és Hyunwoo engedelmeskedik, majd
felnézve Minhyukra mosolyog, aki az íróasztal mellett várja, hogy elengedjék.
– Akkor távozhatok, tiszt úr? – kérdi
a legfiatalabb.
– Menjen Isten hírével – legyint a
tiszt. – És nekem aztán ne csináljon több ilyen veszélyes ostobaságot. Látom,
hogy okosabb ennél.
– Nem hagyhattam, hogy elaltassák az
összes állatot a menhelyen! – lázad Minhyuk. Hoseok élvezi nézni, ahogy szinte
izzik körülötte a levegő. Az energia, amit máskor vidámságként sugároz mindenki
felé, ilyenkor szenvedélybe csap át, amikor az állatkáiról és a menhelyről van
szó. Ez mindig lenyűgözi a bátyját. (És mélyen titkolt, bűnös vágyakat ébreszt
benne. Nem, nem egy bűnös cselekvésről van szó. Csak egy érzésről, mely olyan
tiszta, amilyen csak lehet. Mégis bűnös, mert a testvéréről van szó. Ezért
Hoseok maga sem akarja elismerni, mi ez az érzés.) De ahogy Hyunwoo hyung
nagyot szusszant mellete, észreveszi azt a bizonyos szikrát az idősebb
szemében. Ennek nem lesz jó vége, ébred rá Hoseok. Nem gondolta
volna, hogy Hyunwoo hyung... nos, mást is eltitkolt a politikus apján kívül.
Történetesen, hogy meleg.
– És végül mit értél el? Két órával
később altatták el őket, te pedig itt kötöttél ki. Megérte? – kérdezi a rendőrtiszt,
és Minhyuk megfeszül, felkészülve a további harcra. Hoseok, gondolataiból
kizökkenve, közbelép. Gyöngéden fogja meg a testvére csuklóját és kezdi el
húzni kifelé.
– Menjünk. Már nem tehetünk semmit. –
A fiú grimaszol egyet. A bátyja jól érti, hogy éppen ez az, ami úgy frusztrálja
a fiatalabbat, de ő is belátja, hogy értelmetlen veszekedni, főleg a
rendőrökkel, akik csak a dolgukat végezték. Így leszegett fejjel hagyja magát
kivezetni az épületből. Hyunwoo a kocsi mellett várja meg őket. Várakozó tekintetére
Hoseok megáll előtte, mire Minhyuk is felnéz.
– Azt hiszem, itt az ideje
tisztességesen bemutatkoznom. Son Hyunwoo vagyok, a bátyád egyetemi barátja –
nyújtja ki a kezét.
– Lee Minhyuk – biccent, ahogy
megrázza az idősebb kezét, aki barátságosan mosolyog, majd kinyitja a hátsó
ajtót a fiúnak. Hoseok, akár idefelé, az anyósülésen foglal helyet, hogy
elnavigáljon a lakásukig, mert Hyunwoo ragaszkodik hozzá, hogy haza is vigye
őket. Csönd van, ahogy a kocsi kigördül a rendőrőrs parkolójából, amit a
legidősebb tör meg.
– A bátyád becsapott engem – intézi
szavait a legfiatalabbhoz, szemkontaktust keresve a visszapillantó tükörben.
– Hm? – pislog kicsit értetlenül
Hoseok, de aztán felfedezi azt az apró, játékos mosolyt a barátja ajkain, és
csak várja a fejleményeket. Minhyuk is azonnal belemegy a játékba.
– Tényleg? Eddig úgy tűnt, nem az a
fajta – mosolyog huncutul.
– Engem becsapott. Azt mondta, ha
ráveszem apámat, hogy lobbizzon a menhelyért, akkor én lehetek... – Minhyuk
szemei nagyra nyílnak.
– Várj. Lobbizzon? Csak nem
politikus? – vág közbe, mire a legidősebb biccent.
– Son Dongwoon. Ismerősen hangzik?
– Naná, hogy ismerősen hangzik –
vágja rá Minhyuk –, ő tűzette újra napirendre a menhely-kérdést! Várj... hogy ő
az apád? – a fiú hatalmas szemekkel, már-már csodálva néz a vezetőre. Hoseoknak
ez nem tetszik, bár maga sem tudja pontosan megmagyarázni, miért. De jelen
pillanatban senki sem figyel rá, senki sem veszi észre összepréselt ajkait.
– Igen – vigyorog büszkén Hyunwoo. –
És én vettem rá, hogy lobbizzon tovább az első döntés után, mikor a bátyád
elmondta, hogy ott dolgozol.
– Miattam...? – A fiú csak úgy
ragyog, arcán egy elégedett mosoly. Határozottan élvezni látszik a helyzetet,
és a figyelmet, amit kap. – De hát nem is ismertél!
– Hoseok is elég feszült volt miatta.
Segíteni akartam – von vállat az idősebb. – De ő nem tartotta be az ígéretét –
sandít oldalra az anyósülésen ülő hoobaejéra. – Azt mondta, én leszek a hősöd,
és bemutat neked. – Hoseok már épp tiltakozásra nyitja a száját, mikor Minhyuk
megszólal.
– Tényleg, hyung? Igazán
bemutathattál volna a hősömnek! – Vesztett ügy. Csak ez jut
Hoseok eszébe, ahogy Minhyuk csillogó szemeit látja, amint a hős szót
ejti. Az ajkai játékosan lebiggyednek, húzva ezzel a testvérét. De az, hogy
élvezi, ahogy Hyunwoo flörtöl vele, valódi. Hoseok már bánja, hogy belement,
hogy vele jöjjön a sunbae. Bánja, hogy hagyta a két fiút megismerkedni. Mivel
mindketten őt figyelik, kénytelen valamiféle bocsánatkérést dünnyögni, de aztán
a másik kettő, túlságosan elfoglalva egymással, hagyják őt a szomorú (és nem
tudatosan, de iszonyú féltékeny) gondolatai közé süllyedni. Minhyuk a
menhelyről csacsog, Hyunwoo pedig csodálva hallgatja, és ő is mesél az
egyetemről, meg a farkaskutyáikról, és a fiatalabb szinte csügg a szavain.
Mikor megállnak a ház előtt, telefonszámot is cserélnek. Hoseok próbál nem
feltűnően duzzogni, bár Minhyuk túlságosan fel van dobva, hogy észrevegye, és
ez, ha lehet, még jobban fáj.
~*~*~
Mielőtt ténylegesen lerombolhatnák a
menhely épületét is, Son Dongwoon képviselő és fia magánemberekként, nagyrészt
magántőkéből, alapítványt hoznak létre a fenntartására, és a megszelídíthető
állatokat áthozatják a sintértelepről is. Aznap, mikor a híreket lehozza az
újság, Minhyuk megtalálja Hoseokot és Hyunwoot a konditeremben, és se szó, se
beszéd, Hyunwoo nyakába ugrik és megcsókolja, majd a hősének nevezi. Hyunwoo
pedig azzal a idióta szerelmes tekintettel néz rá, és úgy öleli, szorosan de
óvón, mintha soha többé nem akarná elengedni. Úgy néz ki, mint egy jelenet
valami klisés romantikus filmből, nem is törődnek a körülöttük lévőkkel, akik
határozottan megbotránkoznak a csókjeleneten két férfi között, és a
szerencsétlen harmadik kerékkel, akinek épp ezer darabra törik a szíve.
Hoseok maga sem tudná megmondani, miért
reagál így. Igen, mikor egészen kicsik voltak, és felfedezték a romantikát,
tetszett neki Minhyuk, de meggyőzte magát róla, hogy csak a testvéri rajongást
értelmezte rosszul, hiszen fiatalok és tapasztalatlanok voltak még. Testvérkomplexus,
talán így hívják a jelenséget, amiről olvasott. És sosem volt (nagyon)
féltékeny, mikor Minhyuknak barátnője volt. Bár szinte sosem látta őket együtt.
Talán csak könnyebb volt bemagyaráznia magának, hogy csak félti a kisebb
testvérét, mintsem elfogadni a kőkemény igazságot. De most, most nem tudott
csak úgy elmenni a dolog mellett. Az egyik közeli barátja szeretett bele az
öccsébe, ezért gyakran csináltak programokat hármasban. Túl gyakran látta őket
együtt, és a zöld szemű szörnyeteg túl gyakran mozdult meg a hasában. Másrészt,
Hyunwoo férfi. Amíg Minhyuk csak lányokkal randizott, Hoseok jobban meg tudta
győzni magát, hogy az öccse heteró, és tényleg csak tévedés volt a vallomása,
amit majdnem tizenegy éves kiskamaszként tett a bátyjának. De most, hogy
barátja volt... a kisördög Hoseok fejében újra és újra felbuzdította, hogy mi
lett volna, ha... ha akkor, tizenegy évesen, nem neveti ki Minhyukot. Mert most
már nem tagadhatja, hogy ő is ugyanúgy érzett, csak nem akarta elfogadni, hogy
így érez a testvére iránt. Vagy ha valamikor, még a gimiben, talán amikor látta
Minhyukot csókolózni valakivel egy üvegezés alkalmával, vagy esetleg amikor az
öccse először mesélte, hogy lefeküdt egy lánnyal, nem hazudott volna magának,
és beismeri a féltékenységét. Lett volna esélye? Lehetne ő az, aki a karjába
zárja élete Napját?
Mikor Minhyuk és Hyunwoo bevallották
anyunak, hogy nem csak barátok, hanem járnak, anyu meg sem lepődött, csak
mindentudóan mosolygott. Már az első alkalommal, mikor Hyunwoo náluk járt,
hiába nem voltak még egy pár, és csak hármasban filmeztek a fiúk, anyu már
látta. És nem bánta. Gondoljanak mások, amit akarnak, ő csak azt akarta, hogy
Minhyuk boldog legyen – és úgy tűnt, boldogabb, mint előtte bármelyik
barátnőjével. Hoseok nem tudta, hogyan érezzen. A kisördög a fejében azt
remélte, anyu majd elítéli őket, és kényszeríti Minhyukot, hogy szakítson
Hyunwooval. Anyu kedvéért valószínűleg meg is tette volna. Számukra mindig is a
család és az összetartás volt az első. De anyu épp ezért támogatta a fia
választását. És Hoseok is tudta, hogy hülyeség azt kérni, hogy anyu elítélje
őket. Hiszen akkor éppúgy elítélné azt is, amit a fivére érez Minhyuk iránt
(sőt, azt még inkább, elvégre fivérek). Így hát egyet remélt – hogy egyszer
szakítanak, és talán bevallhatja az érzéseit. De a kapcsolatuk tartósnak
bizonyult, nem hagyva más választást az idősebbnek, mint a hallgatás, és a
felejtés. Csakhogy lehetetlen azt kiverni a fejéből, akit naponta lát, aki
naponta villantja rá azt a ragyogó mosolyát, cukiskodik, ha akar tőle valamit,
és öleli meg, mert a fivérével ehhez szokott. Akkor is, ha kedves, csinos
csoporttársnők próbálják elterelni a figyelmét. Hoseok kénytelen volt hát
elfojtani érzéseit, és együtt élni a féltékenységével.
folyt. köv. holnap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése