[fic54 1/4] Alice UnicornSmile számára || Brother Complex

  Ajándékozott: Alice UnicornSmile
  Angyalka (író): CheonByeol

Cím: Brother complex || Prológus + 1. fejezet

Páros: WonHyuk (Monsta X Wonho&Minhyuk), mellékszálon ShowHyuk (Shownu/Minhyuk), Wonho/Jessica. Középpontban Wonho (többnyire).

Egyéb szereplők: Monsta X, APink, f(x) cameók.

Korhatár: 18+

Figyelmeztetések: testvérszerelem (mostohatestvérek), erotikus tartalom, yaoi (+említés szintjén hetero párosok).

Műfaj: életkép, romantikus, néhol drámával, féltékenységgel, fluffal, hurt/comforttal fűszerezve.

Folytatásos! 1/4 || összes rész: 1. || 2. || 3. || 4.

   Leírás: Te mit tennél, ha akit neked szánt az ég, a mostohatestvéred volna?

   Írói megjegyzés: a történet onnan indult ki, hogy egy ilyen érzékeny témához óvatosan akartam hozzáfogni, és inkább az érzésekre koncentrálni, nem a testiségre. Hogy mi vihet rá valakit, hogy szembeszálljon a tabukkal, és engedjen a szerinte bűnös érzéseknek. Volt egy apró vázlat, aztán a történet elkezdte magát írni, és kicsit nagyon túlnőtt azon, amit eredetileg terveztem... és egy kicsit angstebb is lett. Bocsi! :( De én elégedett vagyok a végeredménnyel, és nagyon a szívemhez nőtt. Remélem, te, kedves Alice UnicornSmile (és ti, kedves többi olvasók) is épp annyira fogod (fogjátok) élvezni olvasni, amennyire én élveztem írni!

   brother complex: Tesvérkomplexus. Testvér iránti rajongás, szeretet/imádat/tisztelet. Legtöbbször platonikus (nem-romantikus), de néhány esetben romantikus érzések is születnek.

   Megj.: a fejezetek között sokszor nagy időugrások vannak (a történet kb. 6-25 éves korukból tartalmaz jelenetkéket), de az adott fejezetből mindig kiderül, épp mennyi idősek is.

   0. Prológus – Egyforma és nem egyforma nevek

   (~700 szó)

   Hoseok és Minhyuk a legjobb testvérek voltak, akiket csak álmodni lehet. Egymásnak mindenképp. Anyunak és apunak talán már kevésbé, főleg, amikor a pimaszságban és csínytevésben is egy húron pendültek. Sosem lehetett tudni, melyikük vitte bele a másikat a rosszba, mert vagy mindkettő magára vallott, vagy mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy kettejük fejéből pattant ki az ötlet. Anyu végül fel is adta, és már automatikusan kettejükre rótta ki a büntetést. Ami aztán nem is volt igazi büntetés, mert együtt összeszedni a faleveleket móka és kacagás és hempergés az avarban (és még több gereblyézés apunak, és ruhasúrolás anyunak), együtt kitakarítani a szobát párnacsata (és tollpihék mindenhol, az angyalkák hajában is – bár ez utóbbit anyu is cukinak találta), és együtt lemosni az autót titkosügynökösdi és vízipisztolyharc (és egy jó kis áprilisi megfázás).

   Hat évesek, mikor megtudták, hogy nem vértestvérek. Az úgy esik, hogy első nap az iskolában Minhyukie összebarátkozik egy új fiúval, akit történetesen Yoo Kihyunnak hívnak. Ez az okostojás pedig megkérdezi, miért különböző a vezetéknevük, ha testvérek? A fiúk csak pislognak egymásra. Shin Hoseok és Lee Minhyuk. Persze, tudják ők, hogy hívják őket. Miért kéne, hogy egyforma nevük legyen? Akkor mégis hogy különböztetnék meg őket? Kihyun türelmetlenül oktatja ki őket, hogy az ő öccsét Yoo Seungwoonak hívják. Yoo Kihyun, Yoo Seungwoo. Ennek így kell lennie, és ha nincs így, akkor nem is testvérek, jelenti ki a hatévesek magabiztosságával Kihyun. Hoseok persze megbántódik, mert igenis Minhyukie a testvére, bármit is mond Yoo Okostojás, és holnap be is fogja bizonyítani (de meg kellett kérdeznie anyutól, miféle turpisság ez a nevekkel). Ezek után nem meglepő, hogy nem hajlandó játszani Yoo Okostojással, még Minmoongie hosszas kérlelésére, és szomorú kiskutya-nézésére sem. Amitől Minmoongie szomorú, mert hármasban szeretett volna bújócskázni a bátyjával és az új barátjával.

   Anyunak innen kell újra felgöngyölítenie a történetet, míg (mindössze két mellékvágány után) végre eljutnak a fránya egyforma-nem egyforma nevekig, amik nem engedik, hogy Hoseok és Minhyuk testvérek legyenek. Anyu és apu összenéznek.

   – Azt hiszem, ideje, hogy tudják – teszi le apu az újságot, anyu pedig bólint, és maga mellé hívja a fiúkat.

   – Rendben, beszélgessünk a nevetekről. De azt tudjátok, ugye, hogy bármi is a nevünk, mi egy család vagyunk? – kérdezi anyu, és mindkét fiúnak a szemébe néz, egymás után. Mindkét szempár értetlenséget tükröz, így folytatja. – Azért vagyunk család, mert mindig vigyázunk egymásra és szeretjük egymást. Apu is és én is, nagyon szeretünk mindkettőtöket. Akkor is, amikor épp rosszak vagytok – anyu itt egy pillanatra megáll és gyöngéden elmosolyodik. Még ha néha csintalanok is, ez a két fiú az ő élete, a szeme fénye. – És ti vagytok a legjobb testvérek, akiket valaha láttam, mindig mindent együtt csináltok és vigyáztok egymásra. A legeslegboldogabb anyukává tesztek az egész kerek világon! És elárulom, apu is boldog miattatok, bár nehezére esne mondani. – Kacsint rájuk anyu, mire apu zavartan motyog valamit, újra felveszi az újságot hogy elbújjon mögötte, anyu pedig kacag. A fiúk elkerekedett szemmel néznek a szülőkre. Anyu megsimogatja a buksijukat, mielőtt folytatná. Szokatlanul komoly, a tekintete a távolba réved, és az arcán valami furcsán kevert, egyszerre szomorú és boldog (nosztalgikus, de az a szó hiányzik a hatévesek szótárából) arckifejezés ül. – De az osztálytársatoknak igaza van. Munhyukiet nem én hoztam a világra, hanem a legjobb barátnőm. Ő sajnos már nincs köztünk, az angyalkák közé költözött, mikor ti még egész kicsik voltatok...

   – Ezért Minhyukie most már a mi fiunk is – szólal meg apu, mikor anyu elkalandozik (elárulva magát, hogy igazából nem is olvasta azt az újságot).

   – Igen, Minhyukie a mi napsugarunk – veszi vissza a szót anyu. – Veled együtt vagyunk egy család, és ugyanúgy szeretünk mindkettőtöket – a mosolya csak úgy ragyog, ahogy megöleli a fiúkat. Hoseok keze megtalálja az öccséét, és megszorítja. Hatévesen még nincs meg a szókincse, hogy szavakba öntse, mit érez, de ez az egyszerű gesztus, és amit Minhyuk a szeméből kiolvas mikor találkozik a tekintetük, sokkal többet mond. Nem számít semmi, a testvérem vagy. Sosem hagylak magadra.

~*~*~

   Yoo Okostojás nagyon el van telve magával, mikor megtudja, hogy igaza volt. Hoseokie, a hatévesek vehemenciájával és élettapasztalatával, majdnem nekimegy az apró ökleivel, csak Minhyuk tartja vissza. Ahhoz azonban több napnyi kérlelés, szomorú kiskutya-nézés, és többszöri osztozkodás is szükséges Minhyuk ramyeonadagjából, hogy hajlandó legyen játszani is Kihyunnal. De onnantól már egyenes az út, hogy legjobb barátok legyenek.

   1. fejezet – Első szerelem

   (~1600 szó)

   Jegyzet:

   Valentin-nap Koreában: Ott úgy szokás, Valentin-napkor a lányok vesznek a fiúknak csokoládét vagy egyéb ajándékokat, és egy hónappal később, március 14-én, a „Fehér napon” viszonozzák azt a fiúk (többnyire fehér színű ajándékokkal). Úgy illik, hogy két-, de inkább háromszoros értékben adják vissza az ajándékot a fiúk. Egyszeresen visszaadva a kapcsolat végét jelenti a fiú részéről, míg ha egyáltalán nem ad a lánynak semmit, az azt jelenti, felsőbbrendűnek tartja magát a lányhoz képest. Szokás nem csak a szerelmüknek, de más férfiaknak, barátoknak, családtagoknak is adni csokoládét. Viszont kézzel készült csokoládét csakis a szerelmüknek adnak!

   Van az az életkor, a gyermek-és kiskamaszkor határán, mikor lassan, még tudat alatt, de ébredezni kezd az érdeklődés a romantika iránt, és csak egy apró lökés kell, hogy tudatossá váljon. Hogy megszülessen az első vonzódás, vagy még csak a kíváncsiság a pletykákra, hogy a többieknek ki tetszik. Sokszor elég, ha az osztályból egyvalaki felhozza a témát, és az egész gyerekcsapat egy bolygó méhkassá válik, egyik pillanatról a másikra már mindenki arról beszél, kinek ki jön be.

   Az osztályban, ahová Hoseok és Minhyuk jártak, ez a pillanat ötödik osztályban érkezik el, egészen pontosan pár nappal Valentin-nap* előtt. Történetesen, épp Hoseok padtársa és legjobb barátja (természetesen csak Minhyuk után, bár Minhyuk az öccse, ezért külön kategória és mindenféle rangsor felett áll), Hyungwon hozza föl. A langaléta fiú drámaian adja elő, hogy a nővére egy nagyon drága és finom bonbont vett, amit a neki tetsző fiúnak fog odaadni Valtentin-napon. Ez aztán lázba hozza a tíz-tizenegy éves kiskamaszokat. Mégis, mi ez a csuda nap, amikor a lányok csokit vesznek a fiúknak? És szerelemből? Mi az a szerelem? Nini, hát nem tetszik valakinek valaki? Segítsünk nekik, olyan cukik lennének! Egyik napról a másikra már mindenki a szerelemről és hasonlókról beszél, bár senki sem tudja pontosan, miről is van szó. A szemfülesebbjének talán van egy homályos elképzelése, abból, amit szüleitől, idősebb testvéreitől, vagy éppen klisés romantikus filmekből látott-hallott. Fiúk-lányok egy nagyobb csoportja csüng Kihyun szavain, mikor ebédszünetben a fiú a szokásos magabiztosságával adja elő, miszerint a szerelem az, amitől hevesen dobog a szíved és izzad a tenyered. Hyungwon teszi hozzá, hogy a gyomrod is bukfencet hány, hullámvasút nélkül is, amire sokan elrettennek. Naeun szólal meg halkan, hogy igazából jó érzés. Mindig boldog vagy, ha látod, aki tetszik. És jólesően izgulsz előtte.

   – Gyanúsan sokat tudsz – szűkíti össze a szemét Kihyun, aki annak ellenére, hogy kifogyott a mondandóból, nem szívesen engedi ki kezéből a beszélgetés irányítását, majd szája széle egy ravasz mosolyra húzódik. – Mondd csak, ki tetszik? – szegezi a kérdést Naeunnek, mire a lány csak elpirul, és megpróbál a tömegből kihátrálva megszökni, de többen is a csuklója után kapnak. Szerencsétlenségére, barátnője ismeri a gyenge pontját is. Hayoung könyörtelen csiklandozása hamar kicsalja belőle, hogy nem is az, hogy tetszik, de Minhyuk egészen cuki. Minden szempár a fiúra szegeződik, aki szerencsétlenségére, ott ül Kihyun mellett a padjuk tetején, és elbújnia sincs hova. Legjobb barátja gonoszul vigyorogva fog a vallatásba. – Mit gondolsz Naeunről, Minhyukie? – A kérdezett csak hebeg-habog zavarában. Miféle kérdés ez egyáltalán? Nem szokott ő Naeunről gondolkodni, főleg nem így. Sőt, így még sosem gondolkodott, senkiről... Az osztály összecsődült nagyja már épp őt is alá akarja vetni Hayoung hatásos kínvallatásának, Kihyunnal az élen aki a barátja karját fogta le, mikor a bátyja közbelép. Hoseok dühös tekintete és ahogy kicsi keze ökölbe szorul, már elég hozzá, hogy senki ne merje bántani az öccsét. A fiúnak hírneve van, ugyanis az ősszel megvert három végzőst, amikor egy szerencsétlen, beteg kóbor kutyát megrugdostak.

   Valójában, Hoseoknak több oka is volt próbálni erős lenni, bár nem ő kereste a verekedéseket, a verekedések találták meg őt. Elsős-másodikos korukban sokat piszkálták, amilyen érzékeny volt és többször is sírt az iskolában, ezért magát is meg akarta védeni. És azt sem hagyhatta, hogy bárki is bántsa a gyengébbeket. A saját lelkiismerete sem hagyta volna nyugodni – de valahányszor meglátta, hogy Minhyuk szomorú az ilyenek miatt, felforrt a vére és az agyvize. Ha Minhyukról volt szó, az ő napsugaráról és energiabombájáról, Hoseok a védelmező szerepét vette föl. (Akárcsak fordított helyzetben. A fizikai harc volt Hoseok specialitása, míg Minhyuk arra vigyázott, hogy ne érje a bátyját lelki terror, amire a legérzékenyebb.)

   Az osztály kénytelen most is meghátrálni, és a beszélgetés visszatér az eredeti mederbe, azaz, honnan tudod, ha szerelmes vagy? Hoseok, bár tud egyet-mást innen-onnan, jobbnak látja csöndben maradni és elhallgatni, hogy néhány szerető éppolyan agresszívan vigyáz párjára, mint ő a testvérére.

~*~*~

    Valentin-napon, az osztály hatalmas örömére, Naeun egy doboz girbe-gurba szív alakú csokoládét ad oda Minhyuknak. Pontosabban, Minhyuk padjához sompolyogva első óra előtt, leteszi az akkor még ismeretlen tartalmú dobozt a padjára, és szemlesütve, paradicsom pirosan, motyog valamit, mielőtt visszamenekül a helyére. Minhyuk túlságosan meglepődik, hogy bármit is mondhatna, így némi fáziskéséssel követi a lányt, hogy egy ragyogó mosollyal és egy lelkes köszönömmel ajándékozza meg őt. Erre Naeun, ha lehet, még inkább piros lesz, és ismét csak habog valamit.

   – Hé, ez miért ilyen... csálé? – Kihyun hangja vonja magára Minhyuk figyelmét. Kezében egy csakugyan némileg szabálytalan szív alakú csokoládédarab, előtte a nyitott doboz. Minhyuk ajka lebiggyed.

   – ...Kihyunie! Én akartam kibontani! – Minhyuk visszasiet a helyére, és gyorsan visszaveszi a csokoládét barátjától. Ugyanakkor, a idősebbnek igaza volt. – Ez tényleg csálé.

   – Mert kézzel készült – világosítja fel őket Chorong, és kissé neheztelően néz az érthetetlen fiúkra, akik fel sem fogják, miről van szó, és belegázolnak Naeun lelkébe ezzel a csálézással.

   – Kézzel? Az nem egy csomó munka? – pislogó Minhyuk, kezében forgatva a szív alakot meglehetősen jól közelítő csokoládét, ami kézzel készítve már nem is tűnt olyan csálénak, sőt... hirtelen még jobban tiszteli érte a lányt.

   – De. Épp ezért csak annak a fiúnak adják, akit kedvelnek. Anyu azt mesélte, így vallott szerelmet apunak – szólal meg végre Hoseok, aki eddig csak csöndben figyelte a fejleményeket az öccse mögötti padból. Az késztette hallgatásra, hogy valami furcsa, rossz érzése volt. Talán csak irigykedett? Nemigen közeli ismerősök ezzel az érzéssel, mert nem sokszor volt irigy az öccsére. Ha osztozkodni kellett, akkor soha (kivéve, ha ramyeonról vagy pizzáról volt szó, mert a kóstoló járni jár, de az ember tízévesen nem szívesen osztja meg a kedvenc ételét, még a testvérével sem). De Minhyuk olyan könnyedén összebarátkozott mindenkivel, míg Hoseok megküzdött vele (bár ehhez a verekedős hírneve is hozzájárult), hogy Hoseok sokszor félt, hogy egyszer csak hátramarad. Egyrészt irigykedett, hogy ő nem tud olyan könnyedén csatlakozni az öccse társaságához, másrészt, éppen ezért félt, hogy Minhyuk egyszercsak szórakoztatóbbnak találja majd új társaságot a bátyja nélkül, és akkor többé már nem mindent együtt csinálnak. Hála a jó égnek, ez eddig sosem következett be. De ha Minhyuknak barátnője lenne... Hoseok egy rántást érez a gyomrában. Nem akarja. Még rágondolni sem. Hogy ezúttal is azért-e, mert fél, hogy az öccse olyan sokat lenne a lánnyal, hogy a bátyjára már nem jutna idő, vagy netalántán valami más okból, maga sem tudja biztosan.

~*~*~

   Minhyuk elég csöndes aznap, és nem eszik Naeun kézi csokoládéjából, és Kihyunnak többször kell megböködnie órán, hogy ne bámuljon a semmibe. Ebédszünetben, mikor a négy jó barát a padok tetején ülve eszegeti ki-ki a saját szendvicsét, Hyungwon kérdezi meg Minhyuktól, hogy ha már ennyit gondolkodott, mit gondolt ki Naeunnel kapcsolatban, de a fiú nem tud felelni. Az is észrevehető, hogy Hoseok durcás, látszólag ok nélkül. Az iskolából hazafelé sétálva is csönd van a két fiú közt, ami ritka, mert legtöbbször Minhyuk gond nélkül végigcsacsogja az utat. A vacsora alatt anyu kérdezi ki Minhyukot arról a bizonyos lányról, míg Hoseok csak konokul hallgat, és amikor végeztek az evéssel, a szobája felé veszi az irányt. Azonban, mielőtt becsukódhatna mögötte az ajtó, sietős léptek zaja hangzik a folyosóról.
   – Hyung, várj! Beszélni akarok veled – pihegi Minhyuk, sebtiben felszaladva a lépcsőn az emeleti szobáikhoz.
   – Oké – von vállat az idősebb, és az ajtót az öccsére hagyva leül az ágyra, ahol hamarosan Minhyuk is csatlakozik hozzá.
   – Hyung, mondd csak... neked tetszik valaki?
   – E-ez meg honnan jön ide? – kérdezi Hoseok, meglehetősen zavarban.
   – Csak... tudod, gondolkodtam. Az osztályban azt mondtuk, a szerelmed az, akivel mindig boldog vagy. Mindig várod, hogy mikor láthatod újra, rossz napból jó nap lesz egy mosolytól, és teljesen elönt a meleg. – Minhyuk az ujján számolja, hogy mindent felsorolt-e. Összeráncolja a szemöldökét. Még valami hiányzik, de sehogy sem jut eszébe.
   – És bukfencet hány a gyomrod és izzad a tenyered, ha ott van, de akkor is, mindig vele akarnál lenni – fejezi be helyette Hoseok, és a fiatalabb hevesen bólogat, mielőtt azon felbuzdulva, hogy bátyja milyen jól tudja a listát, reményekkel telve kérdezi.
   – Te is gondolkodtál rajta, igaz?
   – Kicsit – ismeri be az idősebbik egy pillanatnyi szünet után. Még mindig zavarban van, bár inkább a fejében van zavar, és addig nem akar erről beszélni...
   – És? – A fiatalabb szinte csügg a szavakon, melyekkel a bátyja oly fukarul bánik.
   – Nem tetszik senki – rázza meg a fejét. Félhazugság, és nem is érzi tőle jól magát, de mégis, mit mondhatna? – De miért rólam kérdezel? Nem Naeunről akartál beszélni? – Hoseok megpróbál számára kevésbé veszélyes vizekre evezni. A fiatalabb reakciója azonban meglepi. Egy sóhaj hagyja el ajkait, és lehajtja a fejét. Minhyuk akkor szokott így viselkedni, mikor szégyenli magát, mert valami zavarba ejtőt kell beismernie. (Mint amikor már iskolások voltak, de betegen bepisilt éjszaka.)
   – Róla is. Az a helyzet... – Minhyuk itt felnéz, és szemében izzik az elszántság – hogy Naeun egy nagyon aranyos lány, de én gondolkoztam azokon a jeleken, és... nem ő tetszik. Hanem te, hyung – mondja Minhyuk, egyszerűen és természetesen, mintha egy nyilvánvaló következtetést vonna le. Egy hosszú pillanatig csak néznek egymásra, Minhyuk reménykedve és választ várva, a bátyja pedig még nem teljesen feldolgozva az információt. Aztán Hoseok felnevet, és olyan furcsán cseng az a nevetés... de hyung nevet. Hyung kineveti Minhyukot. A fiatalabb akaratlanul is megbántódik, és ajkai elbiggyednek.
   – Ne légy butus – nevet még mindig Hoseok, zavarában és idegességében, és megpróbálja rendezni a gondolatait és lenyugtatni a szíve zakatolását –, a bátyád vagyok. Csak... összezavarodtunk. Még... igazából még azt sem tudjuk, milyen a szerelem. – A fiatalabbnak fel sem tűnik, hogy Hoseok többes számban beszél. Hogy saját magát is éppúgy győzködi, mint az öccsét.
   Minhyuk figyelmét elvonja, hogy fáj a visszautasítás. Nagyot sóhajt. Ő igenis tudja, mit érez! De hyung nem érti.

~*~*~

   Minhyuk nem szeret fájdalmat okozni. És tudja, hyung megtanította neki, hogy egy csalódás, egy visszautasítás fáj. Ezért ő nem utasítja vissza Naeunt.
   
   folyt. köv. holnap!