[fic55 A] Trixi számára || Balesetek mindig történnek

Ajándékozott: Trixi
Angyalka (író): ZeloHope
Cím: Balesetek mindig történnek

Fő karakter: Solar, Mr. Choi (kitalált személy)

Műfaj: hetero 

Korhatár: 16

U.i.: Sz angyalkád lelkes volt, és két oneshot-ot is írt neked. Holnap jön a ráadás!^^

Egy gyönyörű nyári nap volt. A Nap sütött, sugarai visszacsillantak az ablakokon, s az iskolába menő fiatal diákok szemében. Enyhe szél szálldogált, mi belekapott egy-egy ember hajába. Ám nem mindenki napja kezdődött ilyen kellemesen.

- Úristen! El fogok késni! – kiabálta Solar ijedelmében, hiszen alig volt fél órája elkészülni és odaérni a WA Ent. épületébe. Gyorsan fogat mosott, közben fésülködött és próbálta felhúzni a szoknyáját. Sikeresen kijutott a lakásából s fellélegzett, hiszen pont előtte állt meg egy taxi. Már indult is felé, mikor egy férfi gyorsan beszállt előtte.

- Ezt nem hiszem el! Most mit csináljak?! – nézett körbe, milyen lehetőségekkel sikerülne odaérnie időben. Bicikli! Igen ez jó választásnak tűnt. Pont az utca sarkán volt egy kerékpár kölcsönző. Gyorsan oda is futott s ki is kölcsönzött egyet. A szél viszont egyre jobban elkezdett fújni s a szoknya már rossz ötletnek tűnt. Mikor megpróbálta lefogni, egy fiatalember került elé, mire gyorsan felkapta a fejét.

- Vigyázat! – ám a jelzés túl későn érkezett, s ütközés lett a következménye. A férfi aktatáskájának egész tartalma a földön hevert, öltönye piszkos lett.

- Nagyon sajnálom! Ígérem, jóváteszem! – próbált segíteni Solar a helyzeten, ám a férfi csak felállt széthullott papírjaival együtt, lesöpörte magát, s elmosolyodott.

- Semmi baj nem történt, nyugodjon meg. Bár ahogy elnézem az Ön napja nehézkesen kezdődhetett. A szája. – mutatott Solar arca felé, aki hozzáért szájához és rájött, mi is volt a probléma. A kakaós csiga, amit reggel gyorsan próbált megenni hagyott nyomot az arcán.

- Ohh – kapott kínosan az arca elé. – Köszönöm megértését, s további szép napot! – hajolt meg majd gyorsan visszapattant a kerékpárra s elindult az épület felé. 15 perc, ennyivel késett el.

- Solar!! Megtudhatom, minek köszönhetjük késésed? Mondtam, hogy ma fontos megbeszélésünk lesz, és senki ne késsen el! Gyorsan ülj le. – mondta a managerük orrnyergét dörzsölve s ő szó nélkül engedelmeskedett. A csapat többi lánytagja kérdőn nézett rá, s ő mondta halkan, hogy majd elmeséli. A megbeszélés nagyon hosszúnak tűnt. Csak nézett ki az ablakon, s eszébe jutott a reggeli baleset. Ahogy jobban belegondolt hirtelen nem is tudta statuálni, hogy a kedves idegen milyen jóképű is volt. Sötét haja volt és világosabb gesztenyebarna szeme, amelyet még nem látott.

- Solar! Solar figyelsz? – zavarta meg ismét a managerük. – Látom elkalandoztál, de jó lenne hallani a te véleményed is. A következő jótékonysági adománygyűjtő fellépésről volt szó, s hogy hol kéne megtartani.

- Igen, igen, véleményem szerint Wonerlandben kéne, hiszen az egy, a gyerekeknek kialakított kis játékország, így kedves környezetben lennének.

- Ez nem is rossz ötlet, rendben vége van a megbeszélésnek, mehetnek. – Ezután a többi lány mind Solar köré gyűlt.

- Férfi van a dologban, mi? Láttam a tekinteteden, ahogy bámultál ki az ablakon. – kezdte a faggatást Hwasa.

- Nem, nem.- próbált mentegetőzni, de részben igaza is volt.

- Akkor már megint elaludtál? – kérdezte Moonbyul.

- Igen, biztosan! – folytatta Wheein. Elég jól ismerték már őt, s rossz szokásait.

 Igen, sajna, aztán a taxi is elment előttem így biciklit kellett kölcsönöznöm – mondta végül. Nem akarta megemlíteni a balesetet és a férfit, hiszen többet úgy sem látja, s nem akarta felcsigázni a kedélyeket. A hét többi napján tényleg nem látta, így el is felejtette, de ideje sem volt rá gondolni, hiszen egész héten gyakoroltak a hét végi fellépésre. Ám a többi nap sem telt el problémamentesen. Kedden az eső esett és az egyik kocsi felcsapta a pocsolyát ruhájára. Szerdán elfelejtette a szövegét és ezért leszidták, ami kicsit megviselte. Csütörtökön pedig a napszemüvege tört el. Pénteken nem történt semmi, így remélte, hogy véget ért ez a balszerencse korszak, hiszen ilyen nem nagyon fordult még elő vele. S elérkezett a szombat, a fellépés napja. Szerencsére tényleg nem történt semmi, egészen délután 4 óráig.

- Hahaha, nem mondod, komolyan? – viccelődtek együtt a lányok, mikor Solar oldalra nézett, s nekiment valaminek. Vagyis inkább valakinek. Gyorsan odakapta a fejét és tágra nyílt szemmel nézett maga elé. Ő volt az.

- Nagyon sajnálom, nem figyeltem – kezdte a bocsánatkérést, hiszen mint észrevette leöntötte kávéval a fehér ingét, ám a manager ott termett hirtelen törlőkendővel.

- Nagyon sajnáljuk Choi úr, véletlen volt, kérjük, engedje meg, hogy továbbra is megtartsuk az adománygyűjtést. – mondta, közben többször is meghajolt előtte. „Ez nem lehet, tényleg ő az igazgató? Te jó isten, mit tettem?” gondolta magában a lány.

- Aggodalomra semmi ok. – mosolygott kedvesen az előtte álló férfira, majd Solarra tévedt tekintete. – Balesetek mindig történnek. – majd elment.

- Solar, Solar, térj magadhoz! – rázta meg a vállat Wheein, hiszen teljesen lefagyott. – Valami baj van?

- Nem, semmi, csak még bocsánatot sem tudtam kérni normálisan.

- Ne aggódj, el lett intézve, de menjünk, lassan kezdődik. – szólt Hwasa, s megfogta a kezét elhúzván őt a színpad mögé.

- Huu mennyi gyermek és szülő jött el. – nézett ki a színpad mögül csillogó szemekkel Moonbyul. Egy stábtag intett nekik, s ők már fent is termettek a színpadon. Minden tökéletesen ment, a gyerekek tapsoltak és úgy tűnt nagyon jól szórakoztak. Úgy látszott, sikert arattak, de a legjobb érzés az volt, hogy a gyerekek mosolygós arcát láthatták, és örömet szerezhettek nekik. Kedvesen elköszöntek a közönségtől, s lejöttek a színpadról.

- Nagyon ügyesek voltatok lányok! – köszöntötték őket a megjelentek, akik ezt az eseményt lehetővé tették. Ezután átöltöztek és már majdnem mindenki elment, mikor Solar még a kabátját vette fel.

- Nagy örömöt szereztetek ma a gyerekeknek, az összegyűjtött pénzből nagyon sok mindent tudunk venni a rászorulóknak. – hallatszott egy hang mögüle, s megfordult lássa, kihez is tartozik.

- Köszönjük szépen! – mondta kissé zavarba esetten, mikor meglátta, amint kiderült Mr Choi nevű igazgatót.

- Remélem Ön is eljön a kis ünnepségre, amit ennek az eseménynek a tiszteletére rendeztünk.

- Igen, remélem, el tudok menni. – jelentette ki egy halvány mosollyal az arcán, s kisétált az ajtón, ahol a többiek már várták az autóban. Nem is volt más választása, mint nem menni, hiszen a lányok hazaérvén elkezdtek készülődni, mert nem tudták, hogy egy ilyen eseményen mit is vegyenek fel. Mindegyikük legalább három különböző szettet próbált fel, mire mindenki megtalálta a hozzájuk legjobban illő darabokat, így el is indultak a céges kocsival. A csapat többi tagja mind nagyon boldognak tűnt, ám Solar egy kicsit ideges volt, kicsit úgy érezte, mintha randira menne bár ez nem volt egyenlő vele, hiszen nem is ismerték egymást, és rajtuk kívül sok más ember is ott lesz. Mikor megérkeztek nagyon szép látvány terült eléjük. A bejárathoz vezető út égőkkel volt megvilágítva, bent minden nagyon szépen feldíszítve, letisztult formákkal. Az est folyamán Solar a férfit kereste szemével, s ő is ugyanezt tette, de valahogy sosem volt alkalmuk találkozni, mert mindkettőjükhöz odamentek emberek beszélgetni. A lány úgy döntött kimegy kicsit levegőzni, hiszen a hangulat a tetőfokára hágott, s jobbnak látta, ha egy kicsit elszökik a többiektől. Már későre járt, az idő hidegre fordult, s a csípős széltől kirázta a hideg, mikor érezte, hogy ráraknak egy zakót. 

- Nem akarom, hogy megfázzon. – szólalt meg.

- Köszönöm szépen. – felelt kissé meglepődve. – Ön hogy-hogy nincs bent a többiekkel?

- Ezt én is kérdezhetném. – mosolyodott el. – Ami azt illeti kicsit levegőzni akartam, láttam, hogy kijött és gondoltam tudnánk egy kicsit beszélgetni, hiszen még nem volt rá alkalmunk. A nevem Choi Min Soo, a Wonderland vezérigazgatója, örvendek. – a hangja nagyon kellemes volt, s jólneveltnek is tűnt, hiszen nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon.

- Én is nagyon örvendek az én nevem Kim Yong-sun, de hívjon nyugodtan csak Solarnak. – nyújtotta ő is a kezét.

- Nagyon örülök Solar, és annak is, hogy sikerült normálisan, balesetek nélkül bemutatkoznunk egymásnak. – mondta széles mosollyal az arcán. – Esetleg van kedve sétálni egyet? 

- Rendben, miért is ne? – mondta, s ezzel el is indultak.

- Ha jól emlékszem még nem tette jóvá az első incidensünket, így most eljött az ideje, hogy kérhessek valamit. Kezdte, egy kis hatásszünetet tartott és Solar kicsit félni kezdet, mit is akarhat tőle. - Szóval eljönne velem erre a randevúra? – kérdezte miközben egyenesen Solar szemébe nézett, aki zavarában lenézett a földre. – Nem mondhat nemet, hiszen megígérte. – mondta ezúttal egy sunyibb mosollyal az arcán. – Indulhatunk? – kérdezte, s a kezét tartotta, hogy Solar belekaroljon. Így is tett, s titokban tetszett neki ez a kérés. Habár nagyvárosban voltak, szinte alig volt pár ember az utcán, s így a fények még szebbnek tűntek. Az égen a csillagok csak úgy ragyogtak, az égbolt tiszta volt.

- Örülök, hogy nem haragszik rám a balesetek miatt és, hogy engedte megtartani az adománygyűjtést, ez nagyon sokat jelent nekünk, és sajnálom a kisebb kellemetlenségeket, amiket Önnek okoztam.

- Nincs okom haragudni, de megkérhetném, hogy tegezzük egymást? Hiszen nem gondolom, hogy nagy lenne a korkülönbség köztünk. Én 26 éves vagyok, és te?

- Ohh tényleg nem nagy, én 25 éves vagyok. – az est hátralévő részében nagyon sokat beszélgettek és nevettek, egyből egy hullámhosszon voltak, hiszen sok dolog volt, ami mindkettőjüket egyaránt érdekelte. Az este alatt úgy érezték, mintha már rég ismernék egymást. Solarnak nagyon megtetszett a fiatalember, a viselkedése, a nevetése, hogy lehet vele komoly dolgokról és vicces dolgokról egyaránt beszélgetni. S ez kölcsönös volt. Min Soo csodálattal nézte a lányt, ahogyan hirtelen zavarba esik, vagy netán nevet, hiszen akkor volt a legszebb. A fiú hazakísérte, s Solar írt egy sms-t a többieknek, hogy hazajött és ne keressék feleslegesen. 

- Nagyon jól éreztem magam. – közölte a fiatalúr.

- Az igazat megvallva én is nagyon jól éreztem magam veled. – mondta ki végül egy mosollyal az arcán. – Hát akkor én megyek. – folyatta a hajába túrva. 

- Várj – már fordult volna meg, mikor ez a kijelentés visszatartotta, s egy kezet érzett a sajátján. A férfi magához húzta, mélyen a szemébe nézett, idegesség, félelem és izglom tükröződött egyszerre a szemében. Egyfajta engedélyt várt, hogy megteheti-e, s mivel nem érkezett ellenválasz, megcsókolta, s ő viszonozta. A csók érzelemteljes volt, lágy, s érzéki. Mindkettejük szíve hevesen dobogott.

- Remélem, megismételjük az estét. – mondta a férfi halkan, ahogy homlokaik egymásnak voltak támasztva.

- Én is remélem. – válaszolt Solar, s a zakóját visszaadva bement a lakásuk épületébe, s mosolyogva nézte, amíg a férfi elsétál, s már alig várta, hogy mindent elmesélhessen a lányoknak, mindent az elejéről kezdve.