[fic03] KimchiChurel számára || Egy esténk kettesben

Ajándékozott: KimchiChurel

Angyalka (író): KimHopeyung

Cím: Egy esténk, kettesben

Páros: ChanBaek/BaekYeol

Műfaj: Romantikus

Korhatár: 12+

Leírás: A történet, melyben Baekhyun nem hagyja magára Chanyeolt Karácsonykor.

Vékony alak lépett ki az egyik kertvárosi ház ajtaján. Arcát hosszú, kötött sál takarta, bojtos sapkája egészen a szeméig le volt húzva. Kesztyű fedte kezeiben két zacskót szorongatott, azzal igyekezett a buszmegálló felé. Talpa alatt ropogott a friss hó.

Baekhyun nem bánta túlzottan, hogy otthagyta munkatársai karácsonyi buliját – sosem volt az a fajta ember, aki él-hal az ilyesmi eszem-iszomokért. Na jó, az igazat megvallva kicsit fájt a szíve a jókedvű társaság után, de eszébe jutott valami (illetve valaki) fontosabb.

Park Chanyeol.

A két fiú már évek óta lakótársak, egy internetes hirdetésben találtak egymásra, és örömmel költöztek össze. Itt kezdődtek a bajok. Chanyeol elvolt a maga kis világában: dalokat írt, rajzolt, festett, igazi művészlélekként tengette napjait. De sosem közelített bármilyen módon is Baekhez. Pedig ő, de örült volna néha egy szimpla beszélgetésindítónak! Ő hiába kezdeményezett, a másik folyton csak egy morgással válaszolt, ha válaszolt egyáltalán. Volt, hogy észre sem vette Baekhyunt, elsétált mellette a lakásban. Persze a kijelölt házimunkát mindig megcsinálta, sosem kellett veszekedniük. Bár Baekhyun elgondolása szerint már az is nagy előrelépés lett volna, ha kiabálnak egymással.

Valamilyen földönkívüli dolognál fogva vágyott arra, hogy a titokzatos Chanyeol megszólítsa. Vágyott arra, hogy együtt nevessenek, hogy végre lássa a másikat mosolyogni. Hogy barátok legyenek.

Park Chanyeolnak nem volt senkije.

Baekhyun sosem látta őt telefonálni, sőt, telefont sem látott a kezében. Sosem hívta át a barátait, és amikor az idősebb néhány ismerőse beállított, az óriás elbujdokolt a szobájába.

-Tiszta antiszoc a haverod – jegyezte meg folyton Chen, a vezérigazgató fia, akivel Baekhyun nagyon jóban volt. Együtt jártak mindenhova, kiskoruk óta össze voltak nőve. Valami ilyesmi kapcsolatra vágyott Chanyeollal is, de tudta, ez úgysem fog bekövetkezni. A barátai biztatták, hogy tegyen apró lépéseket, de lakótársa elsiklott az összes ilyen próbálkozása fölött. Ignorálta a neki készített reggeliket, nem fogadta el az apró ajándékokat.

-Mi lehet a baj velem? – sóhajtotta Baekhyun, miközben lelépett a buszról. Vállait és fejét centi vastag hó borította, néhány csalafinta hópehely pedig még a gondosan becsomagolt ételhordó dobozokra is ráhullott. A fiú, ahhoz képest, mennyire fázott, lassan lépdelt a lakótelep kiszemelt háza felé. Meg-megállt kóbor macskát simogatni, pénzt adott egy hajléktalannak. Nem akarta elkapkodni, lélekben felkészítette magát arra, hogy az előző négy évtől ellentétesen, Chanyeol idén nem lesz otthon. Pedig eddig minden ünnepkor, amíg Baekhyun a céges tagokkal partizott önfeledten, szegény óriásunk magányosan dobálta magát az ágyán, vagy éppen unottan, pattogatott kukoricát majszolva filmet nézett. Az idősebbik pontosan tudta, de sosem vette a fáradtságot (na meg a bátorságot), hogy hazamenjen hozzá.

Szegény, bolond Baekhyun.

Most is perceken keresztül csak toporgott az ajtó előtt, kezében a kulccsal, csizmájáról már egészen leolvadt a hó. Nem hallott odabentről zajokat, és azzal nyugtatta pici, túlterhelt szívét – talán, ha itthon is van, alszik. Chanyeol a művészetek mellett az alvást is kedvelte, és művelte is rendesen. Egész délelőttöket tudott alvással eltölteni, miközben Baekhyun már nagyban tevékenykedett a lakásban. Egy atomrobbanás sem tudta volna őt felébreszteni, lakótársa igazán kíváncsi volt, mikről álmodhat, hogy ilyen sokáig marad ágyban.

Talán egy lányról.

Baekhyun egy nagy lélegzetvétel után elfordította a kulcsot a zárban, és beljebb csoszogott. Az egész lakásban mézeskalácsillat terjengett, amitől mosoly kúszott Baekhyun arcára. Letette a csomagokat az előszobában, majd kabátját a helyére akasztotta. Eljátszott a gondolattal, hogy azt is a fűtőtestre helyezi a kesztyűje, sálja, sapkája mellé, de aztán visszaemlékezett a múltkori esetre, amikor jól odapörkölte a kedvenc pulcsiját is, és inkább maradt az eredeti ötletnél. Lucskos csizmáit ott hagyta, ahol ledobta őket, és gyors, surranó léptekkel megindult a nappali irányába.

A látványtól egyszerre pirult el, kuncogott, és a szívroham is kerülgette. Chanyeol a kanapén feküdt, hosszú lábai lelógtak róla. Ölében egy tányérnyi nagy kupac mézeskalács foglalt helyet, piros, kötött pulóverén ott virított néhány morzsa. Szája kicsit elnyílt, minden lélegzetvételnél halk horkantás hagyta el ajkait. Barna, bozontos hajkoronája lehunyt szemei elé lógott.

Baekhyun mosolyogva lépett oda mellé, és minden merszét összegyűjtve megbökte a másik vállát.

- Chanyeol-ah – motyogta, fülei elvörösödtek, mikor a másik haloványan elmosolyodott.

- Chan, ébresztő! Karácsony van, ilyenkor nem szokás aludni – rázogatta, mire Chanyeol pillái meg-megremegtek, hogy aztán megmutathassák a fiú gyönyörű barna szemeit, amikbe Baek első látásra szerelmes lett.

- Hyung? – pislogott értetlenül.– Te hogy kerülsz ide? – kérdezte, szája szélén aprócska mosollyal.

- Unalmas volt a buli – legyintett Baekhyun, nem akarta elárulni, hogy vele akart igazából lenni. Chanyeol elkomorodva ült föl.

- Mint látod, én jól elvoltam – sóhajtotta.

- Tudom, te mindig ’elvagy’ magadban – sziszegte a bajsza alatt Baek csalódottan, miközben visszament az elhozott vacsoráért. Az egyik zacskót letette a kanapén ücsörgő óriás elé, a másikat a saját ölébe véve kezdte kibontani.

- Ez mi? – nézett a műanyag dobozba Chanyeol kíváncsian. Ez haladás volt, máskor valószínűleg otthagyta volna a próbálkozó Baekhyunt, hogy egye meg, amit főzött.

- Az egyikben ramen van, a másikban marhahúsos pörkölt. Sütit is hoztam – rakta le a dohányzóasztalra a kis csomagot, ami dugig volt Chen mamája által készített édességekkel.

- Hát…. Köszi – mosolygott rá Chanyeol, majd nekikezdett a levesnek. Arca kipirosodott a csípős íz miatt, és úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Baekhyun mosolyogva figyelte a fiút, mire amaz felé kapta a fejét.

- Mi az?

- Aranyos vagy – csúszott ki a száján az, amit valóban gondolt. Csak néhány másodperccel később kapott észbe, amikor Chanyeol óvatosan megpuszilta. Az idősebb egész arca lángokban állt már ekkorra, nem tudta hova nézzen.

- Imádom, amikor így csinálsz – kuncogott Chan, aztán folytatta az evést. Baek viszont nem akarta annyiban hagyni ezt a beszélgetést, szíve a torkában dobogott, mikor végre rákérdezett.

- Hogyan? – pironkodott.

- Elvörösödsz, meg minden. Szerintem aranyos – Chanyeol is vesztett valamennyit magabiztosságából, de ő még szilárdan ült a fenekén. Baekhyun már szédelgett, és csak remélni merte, hogy ez nem tűnik fel neki.

- K-köszi – sütötte le a szemét, hiába tudta, hogy az ilyesmit nem szokás megköszönni. Azon töprengett, vajon ivott-e a másik?

- Amúgy tudom, hogy nem volt unalmas a parti – bökte ki Chanyeol, miután elpusztították a pörköltet is. Baekhyun kis híján az ölébe köpte a félig megrágott falatot.

- Micsoda? – krákogott kétségbe esve. Byun Baekhyun, most lehull a lepel!

- Láttam Xiumin képeit Facebookon. Biztos jó volt, miért jöttél haza? Bántott talán valaki? – pillantott rá Chanyeol aggódón.

Ó, ha tudná az igazi okot!

- N-nem, nem bántottak – rázta a fejét Baek, és úgy döntött, most mindent rázúdít az óriásra. Ha mást nem, keres majd másik lakást magának.

- Csak láttam, hogy mennyire magányos vagy. Nagyon ritkán jártál el, nem beszélgettél senkivel, még velem se – miközben beszélt, végig Chanyeol szemeibe nézett, és ez nagyban megkönnyítette a dolgát, mivel úgy érezte, a fiú olvas a tekintetéből.

- És? – kérdezett közbe ajkait harapdálva Chan.

- Ezért döntöttem úgy, hogy eljövök, hogy veled lehessek. Karácsonykor mindenkinek kijár a szeretet, nem? – miután befejezte monológját, lehunyt szemmel várta, hogy a másik elküldje, vagy felálljon ő maga, és bevonuljon a szobájába.

Egyik sem történt meg.

Helyette pár pillanattal később Chanyeol puha, fahéj ízű ajkait érezhette sajátjain, gyomra görcsbe rándult a fiatalabbik érintésétől, ahogy kezét tarkójára csúsztatta, és úgy mélyítette el a csókot. Mikor elváltak egymástól, Chanyeolon volt a sor, hogy kiöntse a lelkét.

- Ezért nem beszéltem veled. Mert tudod, amióta megismertelek, meg akartam tenni ezt. Bennem volt a félsz, hogy elhajtasz majd – biggyesztette le az ajkait, de rögtön utána el is mosolyodott, mert visszagondolt az előbb átélt gyönyörű csókra. Baekhyun nevetve ölelte át a másikat, és közel állt a síráshoz is.

- Olyan hülye vagy! – kacagott, és puszikkal halmozta el az óriást.

- De te szereted ezt a hülyét – vigyorgott rá Chanyeol. Sehol nem volt már belőle az a mélabú, ami általában körbelengte.

- Nem is tudod, mennyire.

Byun Baekhyun boldog volt.

Ahogy Park Chanyeol is.