[fic48 2/2] Vivien számára || A tizenharmadik démon

   Ajándékozott: Vivien
   Angyalka (író): Matoki Chibi
   Cím: A tizenharmadik démon
   "Páros", vagy inkább csak főszereplők: Jackson és Yugyeom
   Korhatár: 12+
   Műfaj: romantikus, fantasy
   Többrészes! összes: 1. || 2.
   Leírás: "A tizenharmadik démon… nem cseng ez egy kicsit furcsán neked? Nem gondolkoztál el azon, hogy miért kaptad meg ezt a könyvet? Ebből csak ez az egy példány van… és aki megkapja, azzal valami történik."

,,- Én ismerlek.”

- Ismersz? – kerekedtek el Jackson szemei. Erre nagyon nem számított. – Mi az, hogy ismersz? Én még sose láttalak, a mai napig azt se tudtam, hogy te is ide jársz…

- Tudom, de ne akadj ki ennyire… Nem vagyok én rossz ember, még ha azt is hiszed.

- Nem, ezt nem mondtam, hogy az lennél. Csak nem ismerlek téged, és te sem engem. Szerintem összetévesztesz valakivel… most pedig ha megbocsátasz, enni szeretnék. – fogott neki újra vacsorájának, immár ignorálva a vele szemben ülőt. Még, hogy ismer..pff. Teljesen hülyének néz? Gyorsan eltüntetett mindent a tányérjáról, majd indulni készült.

- Még beszélünk, Jackson. – szólt utána a másik, de Jackson-nak nem állt szándékában elköszönni tőle. Vagy egyáltalán hozzá szólni. Idegesítette a srác, még ha nem is tudta ki az, csak a nevét mondta meg. Sose látta még korábban, nem is biztos, hogy ide járt, annyira kitűnt a többiek közül.

A szobájába érve hirtelen nem tudott magával mit kezdeni. Rövid ideig feküdt az ágyában, csöndben merengve a sötétben, hiszen a Nap már eltűnt a láthatárról, de nem volt kedve semmihez. Eszébe jutott YuGyeom, de a szituációt továbbra sem értette. Annyira bizarrnak érezte a helyzetet, tekintve, hogy barátai óva intették tőle… ötlete sem volt miért. Furcsán viselkedett ez tény, és állítólag ismeri is, de ez kevés volt ahhoz, hogy tartania kelljen tőle. Csak egy srác. Semmi különös nincs benne…ugye? Hát persze. Miben különbözne másoktól? Aish… nem kell rajta agyalnom.

Hiába akarta, hogy ne járjon az eszében, a gondolatai újra és újra visszatértek a mosolygó fiúhoz, amit Jackson maga sem értett. Figyelme elterelésére érdekében újra kezébe vette a Jaebum-tól kapott könyvet. Talán másodjára nem lesz olyan nyálas és romantikus, mint elsőre.

Kinyitotta, de most az elején és olvasni kezdte. Nem volt szerzője, csak egy odafirkantott aláírás, ami teljesen olvashatatlan volt. A címe is nehezen kivehető volt, mégis jobban olvasható, mint a szerző. – A tizenharmadik démon. – Furcsa volt az egész, de jobb tevékenység híján belekezdett.

,,A tizenhárom egy szerencsétlen szám, ezt mindenki tudja. De mi van akkor, ha ez a tizenhárom egészen mást jelent, mint egyszerű balszerencse? Mi történik akkor, ha Lucifer valójában nem is az, aminek mondják? Ha tovább olvasod e könyvet, könnyedén rájöhetsz, hogy az általad ismert világ nem egészen az, aminek gondolod… Lapozz tovább és megismered a történetet, amit csak a kivételesek olvashatnak. „

-Ez meg mi a jó fene? – lapozott tovább annak ellenére, hogy nem akarta elolvasni. Megtetszett neki ez a pár sor, így folytatta az olvasást.

,,Ne haragudj meg, de tegezni foglak, mert így sokkal közvetlenebb lesz az egész… Emlékszel Luciferre? Az angyalra, aki lebukott a mennyből és a Pokolba került? Démonok vannak közöttünk, együtt élünk velük. Szám szerint tizenkettővel. A tizenharmadik én volnék. Ha nem hiszel nekem, persze az sem baj, megértem, viszont akkor ajánlatos abbahagyni az olvasást, különben túl sok információt kapsz meg tőlem, ami nem feltétlen megnyugtató számodra… Szóval maradsz? Helyes döntés! Üdvözöllek a világomban.

Jackson egész éjjel a könyvet bújta, falta az oldalakat egymás után, egyszerűen nem tudta letenni. Már a könyv felénél tartott, amikor is halk kopogás zavarta meg az időtöltését.

- Ki az? – szólt ki, majd az ajtóhoz sétált és ki is nyitotta azt. A délután látott srác állt vele szemben, szemüvegben és sapkában. Az arcán halvány pirosság jelent meg, valószínűleg a kinti hideg miatt.

- Mi járatban erre? – kérdezte lassan, monoton hangon, mintha nem is lepte volna meg a jövevény.

- Csak gondoltam benézek hozzád, ha nem zavarok. Vagy… esetleg megzavartalak valamiben? – kérdezte bekukkantva a magasabb válla fölött a szobába.

- Nem, nem dehogy… nem csináltam semmit úgy sem.

- Akkor be is engedsz, vagy állunk itt még egy darabig? – az a levakarhatatlan mosoly még mindig ott ült a száján, Jackson-t pedig kezdte nagyon frusztrálni. Végül beengedte a fiút, aki azonnal leült az ágyára, kérdezés nélkül, majd kezébe vette a fekete könyvet.

- Áhh…A tizenharmadik démon. Igazán érdekes könyv, meg kell hagyni egyedi darab a maga nemében. – forgatta a kezében a tárgyat.

- Add ide. – nyújtotta kezét a könyvért. Nem akarta, hogy tudja, bár most már mindegy volt, hogy mit olvas.

Amint YuGyeom megszólalt, egészen más hangszínen csengett a hangja.

- Hol szerezted ezt? – kérdezte követelőzően. Jackson csak nézte a fiút és már teljesen össze volt zavarodva, ha lehet ilyet mondani.

- Nem mindegy az neked? Nincs hozzá semmi közöd..

- De igenis van… ugyanis én írtam. – szorította magához a könyvet.

- Hülyeség. Dehogy írtál te könyvet, ne hazudozz nekem… - azzal Jackson egy pillanat alatt kitépte a kezéből és a fiókjába rejtette. – Amúgy sem nyúlkálunk más cuccához engedély nélkül, nem igaz?

- Kivéve, ha az eredeti tulaj akarja visszakapni…

- Márpedig tőlem nem kapod meg, mindegy mennyire kéred… mindegy. – muszáj volt nagyot nyelnie, úgy érezte túlságosan meleg van és kiszáradt a torka. Furcsa volt, nem szokott ilyen történni vele. Nézte YuGyeom-ot és képtelen volt nem a szemét bámulni. Vonzotta magához, valami megmagyarázhatatlan késztetést érzett rá, hogy közelebb lépjen. Mi történt?

- A tizenharmadik démon… nem cseng ez egy kicsit furcsán neked? Nem gondolkoztál el azon, hogy miért kaptad meg ezt a könyvet? Ebből csak ez az egy példány van… és aki megkapja, azzal valami történik. Valami megmagyarázhatatlan… valami egészen nem hétköznapi. – magyarázott a fiú, míg Jackson továbbra is csak meredten bámulta a barna szempárt.

- Hogy lehet ilyen szép a szemed? – hajolt hozzá közelebb kérdése közben.

- Látod? Ezt mondtam… nem kellett volna megírnom… mindig ez történik.

- De… de én olvasni akarom. És… nem értem mi zajlik itt, belül – fogta meg trikóját a szíve fölött, ahogy beszélt. – de az a könyv… megmagyarázza mi ez.

- Nem… ez veszélyes, nem szabad többet olvasnod. Már így is sokat tudsz, olyanokat is, amiket nem kéne.

- Nem baj. Nekem ez kell! – most már YuGyeom szája is felkeltette az érdeklődését. – A szád is tetszik… - Mi? Nem!! Jackson, viselkedj normálisan!!! Ő egy srác, te isten barma. Nem nézed a száját… nem akarod megkóstolni. Az bűn! Nem… nem akarom. Tényleg nem. Nem szabad… mindenki megőrült, most már én is. Tuti megbolondultam… jesszusom, miket beszélek! Meg kell… meg kell kóstolni. Érezni akarom az ízét… - YuGyeom csak értetlenül nézte Jackson-t, aki valami oknál fogva egyre közelebb lépett hozzá. – Azt hittem hamarabb ideérek, mielőtt ez bekövetkezik, de ahogy elnézem… már mindegy. Megbűvölt téged is.

- Megbűvöltél… te csináltad! – ült le mellé továbbra is bamba ábrázattal. – Szép vagy.

- Aish, Jackson!

- Igen, YuGyeom-shi?

- Nem olvashatod tovább, renden? Nem szabad. Megtiltom.

- Ahogy szeretnéd… neked bármit. – mosolyodott el. – Ha itt maradsz ma, akkor megígérem.

- Nem maradok itt, de a könyvet magammal viszem. – igazította meg pulcsiját, majd felállt.

- Holnap találkozunk,  Jackson. – lépett ki az ajtón kezében a fekete könyvvel.

Amint az ajtó bezárult, Jackson-t, mintha megrázta volna az áram. Szédült, forgott vele a világ, hátára feküdt az ágyon és várta, míg elmúlik az érzés. Mi történt? YuGyeom nem volt sehol, ahogy a könyv sem, de ugyanígy Jackson emlékei az elmúlt időszakról is eltűntek. Nem tudta mi történt. Hipnotizálták? Hiába késztette magát gondolkodásra, semmi nem jutott eszébe. Arra emlékezett, hogy a fiú megjelent nála. Bedrogozta? Képtelenség.

Ahogy teltek a percek a fáradtság úgy vett erőt rajta, nem tudott már kikelni az ágyból, így egyszerűen magára húzta a takarót és elaludt.

Másnap hasogató fejfájással ébredt, mint aki sokat ivott előző nap, pedig holt biztos volt benne, hogy nem fogyasztott alkoholt. Az órák lassan vánszorogtak, neki pedig semmi kedve nem volt kimászni a meleg takaró alól, így szinte egész nap ágyban maradt. Filmet nézett, beszélgetett a barátaival, majd amikor már azt hitte semmi nem történik aznap, kopogást hallott. Nehézkesen felkelt, hogy ajtót nyisson, ahol megint YuGyeom állt. Ugyanúgy, mint előző nap, ugyanazzal a mosollyal.

- Remélem nem baj, ha ma is benézek. – mosolygott tovább.

- Nem, dehogy… semmi gond.

- Csinálsz valamit?

- Nem, nem igazán. Miért?

- Nincs kedved mondjuk.. sétálni egyet? – kérdezte fejét az udvar felé biccentve.

- Hát… nekem jó. – azzal gyorsan fölkapta magára pulóverét és kabátját, majd mindketten elindultak ki az épületből.

- Azt hiszem, valami nincs rendben velem mostanság… - szólalt meg Jackson óráknak tűnő hallgatás után. – Talán… a könyv miatt lehet. Túl sokat olvastam.

YuGyeom csak hallgatta Jackson szavait, amik fokozták kíváncsiságát a másik felé.

-Ne legyél benne biztos. Szerintem is hatással van rád, de ez azért túlzás… - fogta meg vállát és fordította maga felé, hogy a szemébe nézhessen. Jackson-t mintha fejbe verték volna, csak nézte a gyönyörű szempárt, ami úgy csillogtak a félhomályban, még így a sötétben is látta mennyire vágyik rá a másik. Normális ez? Nem hinném. Órákig sétálgattak még, de nem érezték az idő múlását. Mintha megállt volna minden.

Jackson nem tudta, mi vonzza őt ennyire YuGyeom-hoz, hogy miért tiltják tőle a barátai, amikor semmi rosszat nem tett vele, ezzel szemben a fiatalabb tisztában volt vele milyen hatása van rá. Jackson-t teljesen megbabonázta az ő valódi énje, amire a könyv nyitotta fel a szemét. A barna szempár mögött más valaki rejtőzik, egy másik személy, aki újabb és újabb áldozatokat csal csapdába, hogy megszerezze őket magának. Tudta, hogy a démon, aki benne lakozik, Jackson lelkére szomjazik, az után vágyódik naphosszat, és egyre csak hívja magához, egyre közelebb. A kínai fiú mit sem sejtve lépett bele a csapdába, ahonnan már nem volt kiút.

Ahogy teltek a napok, Jackson úgy érezte olyasvalakibe szeretett bele, akit nem kaphat meg. Vágyódott utána, egyre többet és többet akart vele lenni, olyan lett számára, mint egy drog. YuGyeom pedig hagyta, történjen, ahogy annak kell. Hagyta, hogy Jackson ködös tekintettel meredjen szemébe, hogy tovább bűvölje őt a valódi énje, nem akarta megszakítani ezt a körforgást. Nem akarta többé távol tartani magától, egyszerűen nem ment volna. Először nem akarta beismerni, de amikor már nem tudta elnyomni, bevallotta magának. Beleszeretett. Olyan volt számára, mint a tiltott gyümölcs. Egy démon, aki megízlelte a legédesebbet mindközül és képtelen volt többé elengedni.

Megtartotta magának, és nem adta vissza másnak. Az övé volt.

Ha egy angyal beleszeret az ördögbe...