[fic26] Yuna számára || Csingiling

Ajándékozott: Yuna

Angyalka (író): La Eun Byul
Cím: Csingiling

Banda: KNK

Műfaj: fluff, életkép, barátság

Korhatár: -

Leírás: Minden kezdet nehéz. Főleg egy csapat fiúval lakni.

Kedvetlenül próbálom kidörzsölni az álmot a szememből, kevés sikerrel. Frissnek nem mondható állapotban gubbasztok a kanapén. Valószínűleg varázslatos látványt nyújthatok, összeborzolt haj, karikás szem, itt-ott a bőrömön maradt éjszakai arcápoló. A hajnalba nyúló netezés nem tett jót nekem… Lassan feltápászkodok, hogy a mosdó felé vegyem az irányt. A kanapé vészesen nyikordul meg alattam. Meglehetősen kopott és a legkevésbé sem kényelmes bútor szolgál ágyamként már több mint három hónapja. Keresztültotyogok a folyosón a fürdőszobáig. Arra nem is gondolva, hogy az ilyen korán rajtam kívül bárki fent lenne, kopogás nélkül benyitok. Bentről Jihun mered rám csodálkozva egy szál gatyában. Olyan hirtelen rántom vissza az ajtót, hogy érzem, majdnem kiszakad.

Jesszus, miért nem tudok én kopogni? Már megint rányitottam valakire, de legalább volt rajta gatya… Az álmosságomnak már nyoma sincsen, fejemet a kezembe hajtva ülök a kanapén és várom, hogy Jihun kijöjjön és bocsánatot kérjek. Kellett nekem eddig halogatni a beadandó megírását… nyílik a mosdó ajtaja és Jihun immár felöltözve jön felém.

- Jihun! Nagyon, nagyon sajnálom! Ígérem legközelebb jobban odafigyelek és kopogni fogok, csak későn feküdtem le és kicsit kómás voltam reggel. Bocsáss meg, nem direkt rontottam rád. –hadarom, mielőtt még bármit mondhatna.

- Yuna…- kezdi sóhajtva – figyelj. Nem ez az első eset.

- Az is véletlen volt, tudod, hogy nem vagyok perverz kukkoló, ráadásul, sem akkor, sem most nem láttam semmi olyat. – vágok a szavába.

- Tudom… Viszont az ittléted, csak átmeneti, ezért kérlek, próbáld kicsit rendszerezni és moderálni magad. Nem tetszik, hogy ilyen kicsapongó életet élsz. – mondta komoran, majd elsétált.

Ezzel a mondattal szíven talált. Tudják, hogy stresszes voltam, a vizsgák és a beadandók miatt. Holnap karácsony, de én nem tudok hazautazni a hóviharok miatt. A családomtól távol fogom tölteni ezt az ünnepet.  Én is érzem, hogy kezdek szétcsúszni. Olyan sok minden változott mióta Seulba jöttem.

Az itteni életem már úgy kezdődött, hogy semmi sincs rendben…

-Flashback­-

Yuna! Yuna! Kint van az eredmény! Megvan, hogy kit vettek fel! – robban be a szobámba Jaehwa, a barátnőm, mint egy rakéta. Alaptopjára ügyelve az ágyamra vetődik, majd villámgyorsan pötyögni kezd. Próbálom értelmezni, amit mondott. Megvan a felvettek listája… az egyetem! Gyorsan mellette termek és ketten szemléljük a lassan betöltődő oldalt. Park Ujin, Nam Yejun, Jo Seo-hyeon , Kang Jiu, Kim Dohyeon, Kim  Donghyeon, Cha Yeeun, Goo Hyeonu és végül az én nevem, Choi Yuna.

- Ezaz! – ugrok fel az ágyról és örömömben ugrálni kezdek. – várjunk… Jaehwa? Te nem? –kérdezem aggódva.

- Én nem kerültem be, de nem baj, a tánc számomra inkább csak hobbi, nem vagyok olyan tehetséges, mint te. Beadtam a jelentkezésem egy másik iskolába is, elfogadták, tegnap jött róla levél. – magyarázza.

- Örülök neked, de miért nem mondtad? – kérdezem.

- Kész ideg voltál amiatt, hogy bejutsz e. Így jobb, hogy ma mondtam el. Ne legyél szomorú, mert mindketten megyünk Seulba, egy városban fogunk tanulni, ha nem is egy iskolában. – jön oda hozzám és megölel.

*

- Ez mégis mit jelent? Mi az, hogy nem vettek fel a kollégiumba? Hol fogok lakni? – járkálok fel alá a szobámba, az idegességtől és a csalódottságtól remegve.

- Sajnálom kicsim, úgy tűnik neked már nem volt hely- mondja anyám. – majd megoldjuk.

- De hogyan? Seulban a lakbér horribilis!

- Majd kitalálunk valamit. – áll fel anyum és odalép hozzám, hogy megsimogassa a hátam – Nyugodj le egy kicsit. Ettől még nem dől össze a világ – mondja, majd kisétál.

Az ágyamra vetem magam és csak a plafont nézem. kicsi korom óta az az álmom, hogy táncos lehessek, most felvettek a Seoul Institute of the Arts-ba, hogy tanulhassak, de a koliba nem kerültem be. Talán el sem tudok oda menni… és akkor oda a táncos karrierem. Oda annyi év gyakorlás… Kinél tudnék lakni? Valami rokonnál, barátnál? Barátnál lakni… Heeyun! Villámgyorsan kapom elő a telefonom és előkeresem Heeyun számát. Kicseng, csak cseng. Nem fogja felvenni, ahogy eddig sem tette.

- Hallo? Ki az? – szól egy fáradt hang. Heeyun, felismerném száz közül is. Heeyun! Én vagyok az Yuna. – mondom.

- Yuna? oh, szia, milyen régen nem beszéltünk, hogy vagy? –kérdezi.

- Hogy hogy nem tudtam, hogy én hívlak?- terelődnek el a gondolataim egy pillanatra a hívásom okától.

- Ööö hát a mene… a lementett számok egy rész eltűnt, tiéd is. – mondja zavartan. Hazudik, túl sokszor hallottam már ezt a hangját.

- Na, mindegy. Heeyun a segítségedre lenne szükségem. – vágok a közepébe.

- Miben? –kérdezi.

- Nem kerültem be az egyetem kollégiumába és kéne egy hely ahol lakhatok. Csak átmeneti lenne, amíg nem találunk mást, vagy üresedik meg hely. Emlékszel, hogy megígérted, hogy bármi baj lenne otthon, vagy bárhol, akkor lakhatok veled. – idézem fel a gyerekkori ígéretünket, amikor a szüleim nehéz korszakon mentek keresztül és sokat veszekedtem. Heeyun felajánlotta, hogy bármikor odamehetek és lakhatok vele.  Kicsit fura, hogy két év után rögtön ilyen kérdéssel fordulok hozzá, de ez most sürgős eset és így láthatnám is.

- Hát… nem tudom. Figyelj, megkérdezem, holnap felhívlak, de most mennem kell! Szia! – köszönt el és megszakította a hívást.

Egész este csak forgolódtam, nem tudtam aludni az idegességtől. Heeyun az utolsó esélyem. A telefonommal a kezembe járkáltam mindenfele, nehogy lemaradjak róla, ha esetleg hívna. Délután körül végre megcsördült és Heeyun volt az.

- Szia! – szólok bele, érzem, ahogy a hangom megremeg.

- Szia! Pár feltétellel, de a srácok beleegyeztek, hogy velünk lakj. – mondta ki, azt amire vártam.

- Tényleg? Köszönöm! Köszönöm, köszönöm! – sikongattam.

- Várj, a feltételek…

- Mik azok?

- Együtt kell laknod öt fiúval, a másik négy nálam idősebb. A kanapén alszol és főznöd kell ránk meg néha elvállalni a takarítást. Ha a fiúk megkérnek rá, segítened kell. Ja és még aláírni egy titoktartási szerződést.

- Minek? –kérdezem értetlenül. Ennyi minden történt volna abban a két évben?

- Majd meglátod… Rendben van ez így neked?

- Igen, megegyeztünk. – mondtam. Van egy hely, ahol lakhatok és így tudok egyetemre menni, ahogy szerettem volna….

- Remek. Szerintem holnap utazz is fel.

*

- Heeyun! Itt vagyok az állomáson, merre vagy? – kérdeztem a telefonban. Az állapotom vészesen közeledett a hisztériás tartomány felé. Heeyun azt mondta egy kicsit késni fog, eddig ez a kicsi 5 óra…

- Mindjárt ott leszek. Nyugi… - próbál nyugtatni.

- Egy órája is ezt mondtad! – itt vagyok egy idegen városban, amit nem ismerek és már öt órája Heeyunra várok. Hol a lehet?

- Yuna! Hé! – hallom a hátam mögül. Egy szőkésbarna fiú integet nekem. Visszaintek. kocogva idesiet hozzám. Most, hogy közelebb ért felismerem, Heeyun. Sokat változott, mióta nem láttam, helyesebb lett és magasabb, nagyon magas. Így újból találkozni vele előidézi az emlékeket, ahogy elváltunk. ő egy esély miatt Seulba utazott én pedig egyre inkább el voltam havazva az edzésekkel és a fellépésekkel. Az ő kérésére, egésze ideáig nem kerestem meg. Azt mondta majd ő kapcsolatba lép velem, ez nem történt meg, pedig vártam. Azonban nem haragszom rá, ő adott erőt, hogy akkor is tovább menjek, ha nagyon nehéz, hogy bejussak erre az egyetemre és utána jöhessek. Most pedig itt vagyunk.

- Szia! – üdvözlöm.

- Szia! – köszön ő is majd megölel. Váratlanul ért. Régebben nem volt fura, ha megöleltük egymást, természetes volt, jó újra a karjaiba lenni. Mélyet szippantok az illatából, majd elválunk. Ekkor ér mellénk négy másik srác. Mindannyian égimeszelők. Heeyun nem tűnik nagynak mellettük, én meg egyenesen eltörpülök. Maszkot, vagy napszemüveget viselnek, ezért nem látom jól az arcukat.

- Hello! Te vagy Yuna igaz? – kérdezi az egyik colos. Bólintok.

- Üdv itt! – mondja egy másik, majd megölel. – Youjin vagyok. - Ijedten nézek Heeyunra, hogy milyen emberek közé hozott.

- Nyugi. Jó fej srácok.

- Nem akarom megzavarni az üdvözlést, de ezt inkább a házban folytassuk. – mondja az egyik fiú, akinek szőke haja van.

- Okés, Yuna ezt vedd fel! – nyom a kezembe egy maszkot Heeyun.

- A csomagokat bízd ide! – kacsint rám Youjin, az ölelgetős.

Így hatan elhagytuk az állomást.

* 1 hónappal később*

- Seungjun add vissza! – ugrálok az igencsak megnőtt srác mellett, aki nevetve tartja a kezében a sapkámat.

- Vedd el!- mondja nevetve.

- Ez nem vicces! – kezdek toporzékolni, mire csak még hangosabban nevet. Olyan megtermett, hogy ha felemeli a karját, simán elrohangászhatnék a karja alatt, semmi esélyem sincs, hogy visszaszerezzem a sapim. Hacsak nem… Gonoszan felnézek rá, majd elkezdem csikizni, mire összegörnyed és sikongatni kezd. A megfelelő magasságba érve kikapom a kezéből a sapkám és a fejembe húzom.

- Mi az? Kit Bántanak? – rohan ki Inseong a szobájából. – Ja csak ti ketten. – mosolyodik el, amikor meglát minket.

- Ezt még visszakapod. –vigyorog rám ördögien Seungjun, mire csak egy nyelvnyújtást kap válaszul. Majd futásnak eredek, de tudom, hogy hosszú lábain könnyen utolér, ezért hamar valami búvóhelyet kell találnom, ami nem más, mint Youjin.

- Ments meg! – rohanok oda hozzá, majd a karjaiba vetem magam. Ő nevetve karol át.

- Kitől kell megvédeni? – kérdezi.

- Seungjun – mutatok a helységbe akkor betoppanó üldözőmre.

- Na mi van félsz tőlem? – kérdezi pökhendien.

- Youjin te hallasz valamit? – kérdezem érzelemmentes arccal a srácra nézve, akinek az ölében ültem.

- Nem, várj, mintha egy légy zümmögne. – feleli, belemenve a játékba.

- Na jól van srácok…- vágódik le mellénk a kanapéra Seungjun.  –Túl közel engedtél szólt, Majd elkezdte csipkedni a hasam, mire hanyatt vágtam magam és én is sikongatni kezdtem.

- Nem lehetne halkabban? – nyílik ki Jihun ajtaja és kilép rajta morcos tulajdonosa.

- Bocsi. Na srácok én megyek órára, legyetek ügyesek a fotózáson! – köszönök el. Már kezdek hozzászokni, hogy egy idolcsapattal élek együtt. Bár ez csak átmeneti, amíg nem kapok helyet a kollégiumba.

*újabb egy hónappal később*

- Srácok kaja van! – kiáltottam, amint elkészültem a vacsorával.

- Mindjárt! – hallatszott a felelet.

- Az mondtam vályúhoz!- próbálkoztam újból.

- Oké, oké, jövünk. – jelent meg négy tag, Jihun hiányzott csak.

- Szólok neki, hátha nem hallotta – sietek ki a konyhából. A hiányzó személy szobájához érve benyitok, nincs ott senki,

- Hahó! Jihun?

- Mit keresel a szobámban? – hallom a hangját mögülem. megfordulok és a keresett személy ott magasodik előttem. egy atlétatrikót és melegítőnadrágot visel, meg van izzadva, biztos edzett.

- Bocsi, csak szólni akartam, hogy kész a vacsi, jöhetsz enni.

- Majd megyek, ha akarok, a szobámba viszont ne gyere be többet. Értve vagyok?

- Persze. – mondom, majd otthagyom a nem túl fényes kedvében lévő tagot a szobájában.

- Miért mindig ilyen velem? – mormolom az orrom alatt, amikor  Inseongba ütközöm.

- Ki ilyen veled? – kérdezi érdeklődve.

- Semmi, semmi.

- Jihun? – rátapintott. Bólintok. – Te nem tudod, de mielőtt ideértél, mi szavaztunk, hogy jöhetsz e. Jihun ellene szavazott, mert szerinte nem jó ötlet, ha egy lány egy csapat fiúval lakik, főleg ha idolok. Érted ugye? Kérlek, próbálj meg megértő lenni vele. Sokat dolgozott, hogy debütálhasson, nem akarja most elbaltázni.

- És ti?

- Heeyun azt monda átmeneti, ráadásul én élvezem a társaságod és remek kajákat csinálsz – paskolja meg a vállam, majd otthagy.

*

- Yuna! Miért csak most értél haza? Hol voltál? – rohan elém Heeyun, hogy átlépem a küszöböt.

- Csak egy picit elhúzódott a próba – felelem álmosan.

- Nem maradhatsz kint ilyen sokáig!

- Mondtam, hogy próbám volt a vizsga miatt ás amúgy sem vagy az anyám! – üvöltöttem a szemébe. – Megyek lefekszem. – teszem hozzá normális hangnemben. Napok óta keveset alszok, egész nap próbálok, aztán a fiúk háztartását vezetem, úgy érzem kimerültem. Elindulok a nappali felé a kanapéhoz, amikor érzem, hogy valami nincs rendben. Szédülök, majd hirtelen elsötétül minden.

*

Homályosan látok. Sűrűn pislogok, mire kitisztul a látásom. Heeyun ágyában fekszem, rám pedig négy aggódó szempár szegeződik.

- Látom felkeltél. – mondja Inseong.

- Mi történt? – próbálok felülni, de Youjin visszanyom.

- Pihenned kell, kimerültél.

- Sok volt egyszerre az egyetem és a feladatok, amiket mi adtunk neked. Át beszéltük és jobb lenne, ha minél hamarabb bekerülnél a kollégiumba, így csak magaddal kellene foglalkoznod és nem kellene még öt embert ellátnod, egyszerűbb lenne neked. – vázolja fel a helyzetet Seungjun. Ez volt az, amit nem akartam hallani. Az idő alatt, amit itt töltöttem megszerettem a srácokat, még Jihunt is, akinek néha akadtak kedvesebb percei is, akkor egészen kedvetem. Nem akarom most itt hagyni őket.

- A félév után üresedések lesznek, addig itt maradsz, de utána, ha kell, a menedzser eljár az érdekedben – mondja Inseong.

- De… - kezdeném

- Most ne erőltesd meg magad, szerencsére szombat van, így nem kell bemenned. Pihenned kell. – ül le mellém Heeyun és megfogja a kezem. –Minden rendben lesz.

*

Átmentem! – nyitok be nagy lendülettel a házba. Egy pillanat alatt négy test préselődik hozzám, majd némi unszolásra az ötödik is csatlakozik.

- Ügyes voltál! – mondja Heeyun és arcon puszil.

- Gratula! – mosolyog rám Youjin és tőle is kapok ecset az arcomra.

- Nagy voltál kislány, de csak képletesen, még mindig pöttöm vagy! – nevet fel Seungjun, majd a hajamba puszil.

- Szép volt! – borzolja meg hajam a leader. Min az öten kíváncsian néztünk az kimaradt tag felé.

- Biztos jó voltál. – mondja, majd elsétál. Valami sosem változik…

* tegnap este*

- Yuna! Ne maradj fent sokáig! – köszönt el Heeyun, majd eltűnt a szobájában.

Sajnálom, ezt most nem tudom megtenni. –suttogom és nekilátok készülődni. Bár ez a kutatómunka nem igazán kapcsolódik a tanuláshoz…

*jelen

Mivel már megvolt minden vizsgám, így most egy kis ideig nem kell iskolába mennem. A vizsgákon sikeresen átmentem, ám ez sok áldozatot követelt, többször majdnem komolyabban is megsérültem és volt az az ájulás is. A nagy hóviharokra való tekintettel nem tudok hazautazni. A karácsonyt a fiúkkal töltöm és szeretnék velük megbékélni és kiengesztelni.

Egy szakácskönyvbe mélyedve ülök az asztalon, észre se véve a mögülem a könyvet és engem vizsgáló személyt.

- Samgyeopsal? – szólal meg a mögöttem álló, mire összerezzenek. Jihun az. – Miért nézegeted ezt a receptet?

- Ilyet akarok csinálni karácsonykor. Baj lenne? –kérdezem.

- Nem, nem baj – nagyon nyel, némi kutatómunkába került, de most már tudom, hogy ez a kedvence.

- Figyelj… - kezdek bele

- Tudom. – feleli higgadtan. Igazából én sajnálom. Mindkettőnknek nehéz volt. Most viszont élvezzük ki a megmaradt időt! – mondja, majd magához húz és megölel. Ittlétem alatt most ölelt meg először, a többiekkel barátilag szoktunk, Youjinnel elég sokat. Ő imád mindenkit ölelgetni és ez sajnos ragályos… Most azonban Jihun teszi ezt, ami váratlanul ér. Érzem a parfümje illatát, ami meglepően kellemes.

- Hiányzik a családod? – kérdezi hirtelen. Kibontakozok az öleléséből annyira, hogy rá tudja nézni.

- Igen, persze, augusztus óta nem találkoztunk. Azonban annak örülök, hogy veletek tölthetem ezt az ünnepet. Minden kirohanásom, hisztim és minden ellenére, a bunkózásodénak is, megkedveltelek titeket. Még téged is te mufurc. –borzolom meg a haját.

- Mufurc? – néz rám értetlenül.

- Igen, ezt akkor kaptad, amikor kiküldtél a szobádból.

- Na akkor most levakarom magamról ezt a rémes becenevet. – mondja, majd karon ragad és behúz a szobájába. – Tessék, itt vagyunk.

- Azt hiszed, hogy amiért bejöhetek, már nem foglak így hívni?

- Reméltem- vágja rá, de elneveti magát. Na de várj csak! – kezd el vészesen közeledni egy kaján vigyorral az arcán.

- Jihun? Mit tervezel? – kérdezem ijedten.

- Szerinted? – mosolyodik el még jobban, ha lehetséges. Megértve, hogy mit tervez menekülőre fogom, azonban nem tudok elfutni a colos mellett, aki így elkap. Érzem az ujjait a hasamon és testem görcsbe rándul, ahogy csikiz. Hátra vetem magam, szerencsére az ágyra érezem. kínzóm nem hagyja abba, amit csinál, csak akkor, amikor már síros a röhögés és a vinnyogás keverékétől. A könnyfátyolon keresztül is látom, ahogy lefekszik mellém. Megtörlöm a szemeimet, így már tisztábban látom őt és minden mást is.

- Mi miért nem jöttünk erre hamarabb rá? – kérdezem tőle mosolyogva.

- Nem tudom, csak, igazából féltettem a karrierünket, féltem tőled, aztán megláttalak és úgy éreztem fölösleges volt. Ekkor szólalt meg a vészcsengő, hogy egy ilyen lány, mint te együtt éljen öt fiúval. Nem is tudom, talán téged akartalak azzal megóvni, hogy elküldelek, de egy részem sosem akarta, hogy elmenj. – közelebb hajolt és adott egy puszit.

- Gyere, szedjük össze e többieket! – nyújtotta kezét és felhúzott. Nem tudom, mit érzek. mind az öt srácot szeretem a maga módján és szeretném, ha ez a karácsony fergeteges lenne.

A fiúkat a nappaliban találtuk, amint egy örökzöldet igyekeztek bejuttatni a házba.

- Jihun segíts! – int neki Inseong. Behozzák a fát és felállítják. Gyönyörű. Megérzem a friss fenyő illatát, ami az egyik kedvencem. A srácok behoznak pár dobozt, amiben a díszek vannak. Mint nő én vezetem a díszítést. Legelőször  világítás, amit sikerül Seungjunra rátekerni. Termetileg el is mehetne fának… Miután lehámoztuk róla sikeresen átkerült a fára. Nagyobb mennyiségű dísz törése nélkül sikerült feldíszíteni és a végeredmény pompás lett.

- Na, menjetek gyerekek aludni vagy nem hoz ajándékot az angyalka!  - néz a két legfiatalabbra Seungjun, Heeyunra és rám.

- Am ha a nappaliban alszom, hogy jönnek az angyalok? – kérdezem értetlenül. ez a probléma csak most merül fel bennem.

- Aludhatsz velem! – veti fel Youjin, azonban a többiek hevesen ellenzik.

- Mi lenne, ha az egyikőtök szobájába átvinnénk a matracokat és mind ott aludnánk? – kérdezem.

- Okés, ez jó, akkor megegyeztünk – zárja le a témát Inseong. A srácok elmennek matracért, amíg én Youjinnel és Seungjunnal tartok, mert az övéké a legnagyobb szoba. gyorsan összepakolunk és kicsit átrendezzük a szobát, hogy mindenki elférjen. Seungjun, Youjin és Inseong fent két összetolt ágyon, Heeyun, Jihun és én pedig külön matracokon fekszünk. Éjszaka az ébresztőmre kelve óvatosan mászom ki az ágyból, és elhelyezem az ajándékaimat. mire visszemegy a matracomon már Seungjun terpeszkedik. Hiába próbálom felkelteni, semmi nem használ.

- Yuna mit csinálsz? – kérdezi Youjin.

- Seungjun a helyemen fekszik és teljesen kiszorít. – magyarázom.

- Gyere fel, Inseong is leesett már én egyedül vagyok. - nevet fel. Bebújok az ágyukba és hamar el is alszom. reggel arra kelek, hogy a párnám mozog. Lélegzik. Kinyitom a szemem és megdöbbenek a látványon. a srácok és én hatan fekszünk a két összetolt ágyon. A fejem egészen eddig Jihun mellkasán pihent, a derekamat pedig Heeyun karolja át, kettőnkön pedig Seungjun vetette át a karját. Akaratlanul is felnevetek, ha arra gondolok, hogy mi történhetett az éjszaka. Nevetésemre e többiek is felkelnek. mindenki értetlenül szemléli a helyzetet amibe kerültünk. Megemésztve az ébredést Heeyunak eszébe jut milyen nap is van.

- Karácsony! Ajándék! –rohan ki fejvesztve a maknae, azonban gyorsan visszatér és engem is magával húz. A karácsonyfa az alatta található ajándékokkal, talán még szebb, mint tegnap. Ami azonban megkoronázza ezt a kint lévő hó. megbabonázva figyelem a hóesést, amikor valaki megböki a vállamat.

- Yuna szeretnénk átadni az ajándékodat! – nyújtanak felém egy dobozt a srácok. Az oldalán lyukak vannak, és mintha valami mozogna benne. Felnyitom a fedelét és egy gyönyörű macskakölyköt pillantok meg. Aranyszínű bundása van, homlokán egy fehér folt, ahogy rám néz elveszek a szemeiben.

- Tinkerbell – suttogom,

- Mi? –kérdezi Seungjun.

- Tinkerbell. Így fogom hívni.

- De hát ez a fandomunk neve. – mondja Youjin.

- Meg egy tündéré is, és most már ezé a cicáé is- emelem fel a kis testet, ami rögtön elhelyezkedik a karjaimban. Cicát azonban nem lehet kollégiumban tartani, ami azt jelenti, hogy…

- Gondoltuk tetszeni fog és ösztönöz arra, hogy felelősségteljesebb légy és beoszt a dolgaidat, ha itt akarsz maradni. – mondja Heeyun. Óvatosan leteszem a kiscicát és a fiúk nyakába ugrok.

- Köszönöm. Most viszont ti jöttök. – mutatok egy dobozra.

- Ez egy xbox! – kiállt fel Heeyun.

- Mivel, nincs sok idő, nem tudok dolgozni, ezért pénzem sincs nagyon. Ez az én régi xboxom, viszont a játék új. Azért remélem tetszik.

- Just dance! Ez táncos! – mondja Seungjun.

- Fogadunk hogy elverlek titeket! – mondja Jihun.

- Majd meglátjuk! - kontrázik Youjin.

Mosolyogva leülök és a felveszem a hozzám igyekvő Tinkerbellt. figyelem, ahogy bekapcsolják és nekiállnak táncolni, négyen egymás ellen. Inseong huppan le mellém.

- Maradsz? –kérdezi.

- Igen, megtanítottatok már most pár dologra. Igaz, hogy kicsit szétestem nemrég, de ti kihúztatok onnan. Kicsit zavaros volt az elmúlt időszak, de élveztem. Szeretnék, minél több emléket szerezni veletek. Ráadásul, netek köszönhetem, hogy tudok egyetemre járni. Na meg, szeretlek titeket.