[fic20] Eleanorh Swan számára || The First Christmas

Ajándékozott: Eleanorh Swan

Angyalka (író): Yuna

Cím: The First Christmas

Páros és/vagy fő(bb) karakterek: T.O.P (BIGBANG), OC

Műfaj: fluff, romantikus

Korhatár: nincs

Egyéb figyelmeztetések: nincs

Leírás/ajánló/előszó: 21 hónap. 636 nap. 15264 nélküle eltöltött óra. T.O.P elvonulásáig alig több mint egy hónap van hátra. Szerelmével első közös karácsonyukat ünneplik, ám a percek csak telnek és a kérdés egyre csak ugyanaz. Az első karácsony vajon az utolsó is?

 

 Újabb december 24, mely rohanással, kapkodással és ezer meg egy programmal várt, a kiérdemelt nyugalom és béke helyett. Ha Szöul nem burkolóznak ezernyi, karácsonyi fénybe, teljesen elfelejteném, hogy ünnep van ma. Vacogva húzom össze magamon a kabátot, miközben átvágok az úttesten, hogy minél hamarabb beléphessek a lakásom ajtaján és újra érezhessem átfagyott végtagjaim, melyek elvesztése nem lenne a legpraktikusabb dolog. Legnagyobb meglepetésemre ég a villany, így csak a cipőm rúgom le, hogy minél hamarabb megnézhessem, hogy képzelődöm-e vagy tényleg csoda történt. Nem jutok el a konyháig, ugyanis a nappalinál földbe gyökerezik a lábam. A szoba szinte ragyog. A falon égősorok, az asztalokon gyertyák ezrei borítják be meleg fényességgel a helyiséget, de a leggyönyörűbb mégis a középen álló karácsonyfa. Csupa, egy dísz sincs rajta, mégis melegséggel tölti el szívem. 

- Tetszik? - suttogja hirtelen egy mély hang a fülembe, miközben erős karok ölelnek hátulról magukhoz. Képtelen vagyok megszólalni, így csak megfordulok az ölelésébe és felnézve rá bólintok. - Megvártalak a díszítéssel, mert azon kívül, hogy ez felettébb romantikus gesztus, a rendmániás lelkednek úgyse tetszett volna, úgy ahogy az én művész lelkem csinálná - kacsint rám vigyorogva, mire elnevetem magam és nyomok egy apró csókot a szája sarkára. 

- Kiismertél, ügyes fiú. - borzolok bele az éppen rózsaszín színben pompázó hajába, amit fintorogva bár, de hagy.

- Éhes vagy? Főztem. - lép egy picit távolabb, de csak annyira, hogy összekulcsolva az ujjaink a konyha felé vezessen. A fényesség, ami fogadott valóban innen jött, ugyanis a lámpafény segítségére sietett az a maradék ezernyi gyertya, mely a nappaliban már nem fért volna el. A terítés gyönyörű, a konyhám sincs felrobbanva és az illatok is nagyon jók, így felvont szemmel nézek a páromra.

- Choi Seunghyun, legyél őszinte! Nem te főztél, igaz?

- Meghazudtolsz, asszony?! - színészkedik sértődötten, mire a szemeim forgatom - Nem is értem, miért gondolod, hogy ne lennék erre képes.

- Hmm, nézzük csak - húzom ki a kezem az övéből, hogy látványosan számolgathassak az ujjaimon - a kenyereim rettegnek tőled, mert állandóan szénné égeted őket a pirítóban. A múltkor vívóállásban daraboltad a répát, miközben azt játszottad, hogy te vagy d'Artagnan, aminek az eredménye minden lett csak rendesen felszeletelt zöldség nem. A fánkba sót raktál, a lángost meg cukros volt és megakartad főzni, sütés helyett. Áhh, és a kedvencem. Amikor legelőször nálam főztél, mert akkor is azzal etettél, hogy tudsz főzni, szó szerint felgyújtottad a konyhát.

- Héé, ez túlzás! - vág bele az utolsó érvembe, miközben az asztalhoz terelve kihúzza előttem a széket. - Csak a konyharuhát gyújtottam fel. Meg a kötényt. Meg a függönyt. Meg... Jó, oké, felgyújtottam a konyhád. 

- Na, látod. Ezek után, kérdem én, ki is csinálta a vacsorát? - huppanok le a székre, és beleszippantok a meseszép orchideacsokorba, ami a tányéromnál pihen.

- Még mindig én. - foglal helyet velem szembe Tabi, mire újabb felvont szemöldök a válaszom. - Jó, jó, Daesung, meg Seungri besegített. Azaz csak Daesung, Seungri meg idegesítette.

- És ebben hol vagy te? - erőltettem tovább, miközben elfogadom a fején nyújtott jól megrakott tányért.

- Istenem, de makacs vagy. - forgatja meg szemeit Seunghyun, mire elmosolyodok. - Hát én voltam az anyagi háttér.

- Akkor tényleg semmi közöd hozzá, jól van. 

- Pofátlan egy dög vagy, hallod-e?  - nevet fel Tabi, mire úgy olvadok el egy ültő helyemben, mint a vaj a forró pirítóson. Miközben nekilátunk a vacsorának, és életem idiótája belekezd a BIGBANG mai napi ezernyi teendőjének elmesélésébe, az együtt töltött hónapjainkon gondolkodom. Nem vagyunk olyan régóta együtt, mit ahogy kívülről tűnhet, ám ha hinnék az "első látásra szerelemben" valahogy úgy képzelném, mint a mi kapcsolatunk, Egyik pillanatról a másikra, belecsöppenve a másik, Seunghyun esetében kaotikus vagy épp az enyémben már-már túlságosan is klasszikusan egyszerű életébe találtunk egymásra. Pont egészséges mennyiségben különböztünk egymástól, és pont annyi volt a hasonlóság is, hogy meg legyen az egyensúly, melynek köszönhetően a második hónap végén már összeköltöztünk. Persze a BIGBANG mostani menetrendje mellett, Tabi alig van stúdió, meg tánctermen kívül, így továbbra is olyan, mintha egyedül laknék, annyi különbséggel, hogy minden még kihasználatlan területet és négyzetcentit a kedvesem őrült művészi hajlamai kiélésére használja fel. De így a jó, legalább kevésbé hiányzik, amikor több napig nem látom.
Még mindig a kapcsolatunkon elmélkedem, amikor már a fát díszítjük, így meg is lepődöm, hogy fel se tűnik, amikor készen leszünk. Ahogy az se, hogy nem válaszoltam a feltett kérdésre.

- Ne haragudj, elkalandoztam. - fordultam bocsánatkérő pillantással Seunghyun felé, aki csupán lehuppant a kanapéra és az ölébe húzott. A mellkasához bújva néztem a meseszép karácsonyfánk, ami most már teljes jogon a szoba legékesebb dísze volt. Hosszú percekig egyikünk se szólt, csak hallgattuk a háttérben szóló lágy, karácsonyi dallamot és egymás szívverését. Rendszeresen csinálunk ilyet, nálunk ez teljesen normális, noha különösnek hathat. Mint egy terápia. Együtt vagyunk, de hagyjuk csendben, szavak nélkül ismerjük meg egymást. 

- Min gondolkozol? - simít végig az orrával Tabi az arcomon.

- A bevonulásodon. Ez az első közös karácsonyunk és a következőt már nem is tudjuk együtt ünnepelni. - suttogom picit szomorúan, miközben az ujjaival játszok.

- Csupán 21 hónap...

- Hahh, az majdnem két év! - csattanok fel belevágva a mondandójába, mire halk kuncogást hallok a fülemnél, és a következő pillanatban már farkasszemet nézek a szerelmemmel, miközben az arcomon lévő ujjai gyengéden simogatnak. Azok a mélybarna gyönyörű szemei! Istenem, már most hiányzik pedig ott van mellettem, csupán pár centire.

- És ez nem egy börtön, vannak szabadnapok. Tudunk levelezni, néha biztos telefonálhatok is. 

- De ettől még nem leszel itt. Nem lesz első Valentin-napunk, 1000.napunk, semmi ilyen marhaság. - Érzem, hogy végigszánt egy könnycsepp az arcomon, amit Tabi azonnal le is töröl.

- Ez igaz. De most itt vagyok. És még van több mint egy hónapunk, és megcsinálunk mindent előre, rendben? - Lágy csókot nyom az ajkaimra, mire megborzongok, majd a hajába túrva elmélyítem a csókunk. 21 hónap. 636 nap. 15264 nélküle eltöltött óra. Végeláthatatlan percek milliói, melyekben nem ölelhettem, csókolhatom, vagy épp bújhatok hozzá. Mégis ahogy ebben a pillanatban szerettük egymást, úgy éreztem, hogy nem lesz az olyan sok. Nem lesz lehetetlen. És ahogy idén karácsonykor, jövőre is történhet karácsonyi csoda.