Ajándékozott: Park Rara
Angyalka (író): Haneul
Cím: Váratlan ajándék
Cím: Váratlan ajándék
Páros: HunHan (Sehun, Luhan;
EXO)
Műfaj: OS; romantikus,
erotika, fluff, humor
Korhatár: +18
Figyelmeztetés: trágár szavak
előfordulhatnak
Nem így terveztem el a karácsonyomat. Azt hittem sokkal jobb, és boldogabb
lesz, mert párommal együtt tölthettem, meg persze a bandával. Luhan egy éve
már, hogy kilépett a csapatból, itt hagyva engem. Nekem csak egy nappal azelőtt
mondta el, miután elment volna a kiadótól. Emlékszem először dühös voltam rá, a
szobában ahol éppen álltunk mindent szétvertem, majd lehiggadván, sírva
karjaiba estem. Elvitt az ágyába és fejemet combjára fektetve simogatta hajam,
hogy lenyugodjak. Csak csöndesen kérdezgettem tőle végig azt a szót, hogy
miért, de többet nem tudtam kibökni. Ő pedig csak nézett le arcomra szomorúan
mosolyogva, és nem szólt semmit. Két óra kellett mire felfogtam,
létfontosságúak azok a percek amiket még együtt tölthetünk. Mikor lassan
elhalkult sírásom, szerelmünk átváltoztatta a helyzetet, ezáltal meztelenül
feküdtünk végül egymást átkarolva az ágyban, végtagjainkat összefűzve. Nem
akartam elengedni, csak halkan suttogtam fülébe, mennyire szeretem. Törékeny
teste hozzám simult és szép lassan álomba merült. Egész éjszaka nem aludtam
semmit, karjaimban vigyázva rá emlékeztem vissza arca láttán, miken mentünk
keresztül. Reggel mikor felébredt, azonnal aggódni kezdett értem, hogy hogy
nézek ki, miért nem aludtam, koncert van ma. Én csöndesen kiszálltam az ágyból,
felöltöztem, és nem sokkal később kikísértem a repülőtérre, ahol keserves
búcsút vettünk a másiktól.
Néha ellátogatott ide Koreába, vagy mi mentünk hozzá, mert éppen arra
koncerteztünk, de ennyi volt az együtt eltöltött idő egymással, az elmenetele
óta. Skypeon is csak hetente egyszer tudtunk kapcsolatot ápolni, mert vagy ő,
vagy én nem értem rá. Most decemberben pedig már egyáltalán nem válaszolt az
üzeneteimre, hívásaimra. Hangulatom folyamatosan romlott, már a fiúkkal sem
voltam hajlandó beszélni, míg végül a szobámból is ki kellett rángatni, hogy
elmenjek a karácsonyi koncert próbájára. Az odafelé vezető úton is csak a meg
nem tekintett üzeneteimet bámultam. Természetesen most is próbáltak
felvidítani, beszélgetést kezdeményezni barátaim, több- kevesebb sikerrel. Csak
annyit hallottam meg beszédükből, hogy valami hülye vendéget hívtak meg, ezért
kell az egész napot ott töltenünk.
Kiszálltunk a kisbuszból, és máris az öltöző felé gyömöszöltek minket ahol
ránk adták a holnapi ruháinkat. Unottan néztem a tükörbe, ahonnan szomorú,
zombi másom pillantott vissza, miközben sminkelik. Már éppen mentünk volna fel
a színpadra, mikroportokkal magunkon, mikor a hangszóróból tájékoztattak
minket, hogy 10 perccel eltolják a próbát, mert még a meglepetés vendég nem
érkezett meg. Na, már csak ez hiányzott… Leültem a fekete rugalmas padlóra, és
onnan néztem körbe a csarnokban. A székek üresen álltak, amikben holnap már
fanjaink fognak ülni, és sötétek voltak még a reflektorok. Továbbra is csak az
üzeneteimet vizslattam, hátha most megnézi szerelmem. Valaki a hátam mögé
lopózott és telefonomra nézett, de nem foglalkoztam vele. Elém sétált lassan,
mire felugrott egy buborék kommunikációs eszközömön, amitől majd szívrohamot
kaptam. Annyit írt csak, hogy nézzek fel. Mit akar ezzel? Több mint egy hónapig
nem válaszolt, most meg csak ilyen mennyiségű betűvel áll nekem elő?
Álmosan felpillantottam, mire Ő állt előttem, teljes életnagyságban.
Megdörzsöltem szemeim, felállva körbe sétáltam teste körül majd megállva arca
vonalában fordultam felé. Megérintettem állát és lassan ajkaira tapadtam. Ez ő,
itt most, nem álmodom. Magamhoz szorítottam és úgy faltam őt tovább, mire
karjait nyakamba rakta. Sajnos csókom oxigén hiány szakította félbe, amitől
lassan el kellett tőle válnom.
- Hogy kerülsz ide? Igazi vagy, ugye nem álmodom? Nagyon hiányoztál, miért
nem írtál? - bombáztam sorozatos kérdéseimmel, miközben szorosan öleltem
magamhoz rég nem látott Bambimat.
- Haladjunk szép sorjában. - nevetett halkan, és elkezdte beszámolóját. -
Én vagyok a vendég énekes, nem szándékoztam átváltozni álommá, szerintem én
valóságos vagyok. Azért nem válaszoltam, mert a fiúk meg akartak lepni téged,
mert látták mennyire a padlón vagy miattam. Egész félévben a kiadónál pitiztek
azért, hogy most én itt lehessek, és két napot veled tölthessek, cserébe
fellépek veletek, aminek persze én nagyon örülök. Azt szerették volna, ha
nagyobb lenne a meglepődöttség az arcodon, ezért megkértek ne válaszoljak az
eljövetelem előtt egy hónappal. Nem akartak neked rosszat. - puszilta meg
homlokom. - Nekem is nagyon hiányoztál, én pöszém.
Felkaptam és megpörgettem vidáman. Mikor elengedtem átkulcsoltam ujjainkat,
és hátam mögött vigyorgó fiúkra néztem. - Igen, most elintéztétek magatoknak,
hogy meleg tv legyen az orrotok előtt. - röhögtem fel és elém húzva Luhant,
karoltam át hátulról, nyakába bújva. Ők csak kuncogva és fújjogást imitálva
emelték kezüket szemük elé. - Kezdjünk neki. - mondtam és belefogtunk a
próbába.
Egész végig csak virultam, mint a tejbe tök, és ez a többiekkel sem volt
másképp, mert rájuk is kihatott aurám. Mindenki teljes erőbedobással dolgozott,
így olyan hamar végeztünk, hogy még a fanservice-t is át tudtuk nézni.
Természetesen párommal álltam össze és nyomtunk le egy kisebb mozdulatsort, ami
egyáltalán nem fiatal rajongóinknak való. Ezt mások is így gondolták, így
átmentünk cukorfalatba. Az már elviselhetőbben nézett ki, így megköszönte
mindenki a munkánkat, mi is viszont, majd fáradtan ballagtunk ki a helyszínről.
Menedzserünk úgy döntött, megérdemeljük, hogy egy kisebb lakomát együnk, ezzel
kárpótolva a testünkből elégetett kalóriákat. Mi szerelmemmel egymás mellé
ültünk, és míg ettünk, az asztal alatt tettünk egymásnak kisebb fajta
gesztusokat. Hol összekulcsoltuk ujjainkat, hol pedig én combját,
vagy alkarját simogattam.
Mikor mindenki elfogyasztotta ételét, a kisbuszban hazafuvaroztak minket.
Most már a fiúk hozzáférhettek kicsimhez, és nyugodtan faggathatták így az
egész úton beszéltették szegényt. A házba érve mindenki ment a hálószobájába.
Luhannak már rég nem voltak meg a dolgai, amik az itt alváshoz kellettek, így
azonnal bevállaltam őt az ágyamba, amire csak perverzen elvigyorodott.
- Gyere én nagy harcosom fürdeni. - mosolygott rám. Nem kellett kétszer
mondani sebes léptekkel iramodtam a tisztálkodó hely felé, majd mohón kezdtem
vetkőztetni mikor beért. - Nyugalom nem hajt a tatár. - nevetett gyönyörű
hangján. - Ma amúgy sem fogunk huncutkodni, nagyon fáradt vagyok az úttól. -
dörzsölte meg álmosan szemeit.
- De legalább a tested akarom látni egy év után. Azóta még csak ki sem
vertem, képzelheted… - kuncogtam és lehúztam róla utolsó ruhaneműjét, azaz
boxerét. Eltátottam szám mikor megláttam férfiasságát. - Kivel voltál, hogy
ennyire megnőtt? Hányszor dörzsölgetted meg a Dzsin lámpást?
- Nem voltam senkivel rajtad kívül, mit gondolsz te? Azért ilyen nagy, mert
rád vágyik, de ma tényleg nem akarom csinálni. - simított arcomra és behúzott a
fürdőkabinba.
Megnyugodva öleltem magamhoz, amitől nemességeink összeértek. Nem
foglalkoztam vele, teljesítettem kérését. Mellkasomhoz bújva szuszogott bele,
testünk egybe forrt. Puha bőrünkre hullottak a tűzforró vízcseppek, amik
kellemes érzéssel töltöttek el. Minden olyan nyugodt volt, lelkem böjtjét is ő
törte meg ma. Egy éve nem éreztem ilyet. Homlokára puszilva nyúltam a
tusfürdőhöz és mosdatni kezdtem. Leöblítettem róla a habokat, majd ő is
utánozta velem mozdulat soraim. Én, mint egy kisgyerek élveztem törődését.
Kiszálltunk, nem akartuk hosszúra húzni a fürdést. Mindketten felvettünk egy
alsógatyát és pólót, mire én a karomba vittem ki és fektettem ágyamra. Bebújtam
mellé és jó éjszakát puszival búcsúztunk el a mai naptól és a másiktól.
Reggel az izgatottan keltem és pillantottam a mellettem alvóra, vajon csak
álom volt e. Ő ott pihegett mellettem, amitől azonnal lenyugodtam és felé
fordultam. Kisimítottam arcából jelenleg szőke tincseit és tekintetem végig
emeltem feje búbjától a takaró alól kikandikáló kulcscsontjáig. Ő az enyém,
örökre. Minden egyes porcikája. Gondolataimból mocorgása ugrasztott ki.
- Jó reggelt. - mosolygott rám álmos fejével, amitől elolvadtam szinte.
Bambim mindenhogy aranyos, amit mindig bizonyít is. Magamhoz húztam és fejére
nyomva ajkaim öleltem át.
- Neked is egyetlenem. - suttogom neki. - Ma egymásé leszünk délutánig,
utána irány a koncert. - jelentettem be a napi menetünket, mire kicsit
bólintott rá, beleegyezésül.
Kikeltem az ágyból, magammal húzva őt is, és lementünk az étkezőbe, ahol
már páran nyomták be magukba a reggeli kalóriákat. Köszöntünk nekik, majd mi is
leültünk a székre pár kajával, és falatozni kezdtünk.
- Hogy-hogy Luhan tud járni? Bár nem hallottalak titeket huncutkodni. -
Bökött oldalba vigyorogva KyungSoo.
- Nagyon elemedben vagy ma drága barátom. - morogtam, viszonozva
arckifejezését. - Vigyázz nehogy valaki dákóját a seggedben találd. - mondtam
nemes egyszerűséggel, amitől már koránt sem volt olyan vidám, mint az előbb.
Lassan mindenki leszállingózott az asztalhoz, így együtt nyammogtunk különböző
ételeinken. Mikor elfogyasztottuk reggelinket kitalálták a fiúk, hogy közös
napot tartsunk Bambimmal. Vonakodva, de belementem.
Először kicipeltük az egyik szobából a karácsonyfát, majd miután
összeraktuk, feldíszítettük. Mindenki büszkén nézett végig közös
alkotmányunkon. Az egész dormon átmentünk ezek után. Hol égők sorakoztak az
ablakban, hol pedig kis hópelyhek vagy gömbök, a lényeg, hogy a végére kellemes
hangulat volt kis lakásunkban. Mindenki fáradtan dőlt le a nappaliban lévő kanapéra,
és betettünk egy karácsonyi filmet. Páran bealudtak közben a kimerültségtől,
így nyugodtan tudtam cirógatni párom hasát. Pont mikor a film befejeződött
készülődni kezdtünk, és elindultunk a helyszínre.
Már voltak rajongók a terepen, így használatba vettük biztonságijainkat,
majd befurakodtunk az öltözőbe. Ismét megint minden tipikus koncert előtti
percekre csapott át. A producer ideges volt, mi is némileg izgultunk, de már
megszoktuk. Felsorakoztunk a színpadnál, s mikor lekapcsolták a reflektorokat felfutottunk,
elkezdődött a show. Mikor Luhan elkezdett beszélni mindenki sikítozni kezdett,
felnyomva a fényeket mozogtunk és énekeltünk, szórakoztatva fanjainkat. Hab a
tortán volt a fanservice a playboy után, mindenki már ovációban tört ki, meg
persze fangörcsben. A hangos tapsvihar után többször meghajoltunk és
levonultunk. Átvedlettünk kényelmesebb ruháinkba, eldöntöttük, szórakozni
megyünk. Egy csak idoloknak készült bulizó helyre indultunk, ahol lecsúsztattak
a fiúk pár italt, így mi Luhannal nyugodtan, feltűnés nélkül ki tudtunk
szivárogni onnan.
Kézen fogva sétáltunk haza. Mindketten tudtuk magunkban, hogy ez egy nagyon
jó este lesz. Minden egyes lépéssel, amivel közelebb kerültünk a dormhoz, egyre
izgatottabb lettem. Mikor betoppantunk rajta, és becsuktam az ajtót, minden
előjel nélkül támadtam le, és löktem a fának ajkára marva. Csuklóját feje
fölött fogtam össze egy kézzel. Míg én szaporán faltam párnáit, addig ő
nyugodtan lágyan csókolt vissza, ezzel csitítva egy éve elnyomott vágyaimat. Jó
volt újra máshogy is megízlelni őt, tudva, hogy az ágyban fog végződni a
történet. Szabad tenyeremmel arcára simítottam és megnyalva ajkát furakodtam
beljebb szájába, ahol tüzes táncra hívtam nyelvét. Fürgén mozogtak egymással
érzékszervink. Egy pillanatra elválltam tőle, homlokom övének támasztva, és
tekintetemmel szemét fürkésztem. Benne is már ott táncolt a vágy így
megszabadítottam magunkat a kabáttól, pulóvertől. Idegesített, hogy a hideg
miatt ennyire fel voltunk öltözve ezzel egy ideig gátolva engem, hogy hamarabb
láthassam gyönyörű testét. Miután leszenvedtem a vászonanyagokat valamilyen
szinten egymásról, ismét heves csókba hívtam és elindultam vele a hálómba.
Felugrott derekamra, átkulcsolva azt, így könnyebben tudtam vele beljebb
furakodni, a ház belsejébe. Megtartottam fenekébe markolva, mire picit
felnyögött, még jobban húzva ezzel az idegeimet. Dudoraink elől egymáshoz
dörzsölődtek. Beérve a szobába döntöttem le az ágyra, és fölé mászva kezdtem
ellepni apró puszikkal nyakától indulva lefelé tűzforró bőrét. Kigomboltam
ingjét, ami által láthattam hevesen mozgó mellkasát. Kibújtattam karjait a
ruhából és messzire eldobtam a szoba másik végébe. Kulcscsontjára tapadva
kezdtem megtépázni, kiszívni az érzékeny felületet. Beletúrt vékony s hosszú
ujjaival tincseimbe, bíztatva tetteimben. Lejjebb haladtam ajkaimmal és
mellbimbóját kezdtem kényeztetni, míg kezemmel testét simogattam. Miután
keményre pedztem az előbb említett részét, áttértem testvérére és azzal
foglalkoztam. Lenyúltam gatyájához, némi tökölés után kicsatoltam övét, végül
lehúztam róla. Ő sem tétlenkedett ám, szinte letépte rólam fölsőm, majd
nadrágomból is kiügyeskedett. Éppen egy nyálcsíkkal haladtam volna lejjebb,
mikor hirtelen felülkerekedett és hasamra ült. Nyeltem egyet miközben
vágyakozva néztem fel rajtam trónoló alakjára. Elvigyorodott majd nyakam egy
bizonyos pontjára hajolt és nyúzni kezdte azt. Pontosan tudja, mit okoz nekem
ezzel. Azt a részt ő találta meg még tavaly, hogy mennyire érzékeny. Kéjes
nyögés hagyta el szám, átkarolva testét húztam szorosan magamhoz.
- Nagyon szorít már… Tégyh magadévá… - nyüszögte halkan fülembe. Nem
kellett több ismét magam alá gyűrtem, és nemes egyszerűséggel lehúztam róla az
utolsó testét takaró anyagot, és az ing mellé száműztem. Párat vontam méretes
férfiasságán és feltornázva a lábát helyezkedtem el lyukához. Felnyújtottam
mutatóm neki, amit készségesen benyálazott. Pár percig köröztem izomgyűrűje
körül, hogy ellazuljon, majd azzal egy időben kaptam be méretét, amikor első
ujjam is felnyomtam neki. Megint olyan szűk volt, mint amikor először
csináltuk, ami jó is volt meg nem is. Több élvezetet nyújt, de jobban kell oda
figyelnem a tágításnál, és több ideig, mint általában. Ajkaim alatt megremegett
Luhan Junior és magas hangján alig halhatóan felsikkantott. Elvigyorodtam majd
óvatosan kezdtem mozgatni kezem ki-be, fejem tempójával megegyezőleg ami farkát
izgatta. Sóhajtozott, de látszott a fájdalom az eltorzult arcán, lepedőt
markoló mancsán. Ilyenkor mindig annyira megsajnálom, bárcsak ne lenne ez ilyen
fájdalmas. Nem sokkal később megdöbbenve láttam, hogy nem kell neki annyira sok
idő, míg megszokja ujjam, így befurakodtam a másodikkal is és ollózni kezdtem
vele. Reakciója ugyanaz volt, de könnyebben alkalmazkodott lyuka így már
leheletnyi választott el minket, hogy rendesen érezzük egymást. Én alul lassan
majd elrobbantam, de fontosabb volt nekem Bambi épsége.
- Most azt is berakomhhh. - váltam el nyelvemmel makkjától, és
tájékoztattam terveimről. Lekaptam magamról fehér neműm, és előszedve a fiókból
nyomtam rá, a hideg síkosítót. Bejáratához illesztettem méretes példányom,
kicsit izgattam majd benyomtam óvatosan amennyire tudtam elborult elmével
tagom. Hangosan egyszerre felsóhajtottunk mikor teljesen elmerültem benne.
Szemébe néztem és találkozott szenvedélyes tekintetünk. Mindketten tudtuk mit
kell tenni, mire vágyik a másik így csak egy mosollyal nyugtáztuk és én
megmozdultam benne. Szorító melege rám szorult, engem az őrületbe kergetve.
Erre vártam, már mióta, és karácsony napján megkaptam. Ez az én ajándékom. Ő az
én kincsem és nem engedem, hogy bárki elvegye tőlem. Beálltam egy araszolva
gyorsuló ütembe, hogy megszokjon, és jó legyen mind kettőnknek. Karommal feje
mellett támaszkodtam, addig, amíg le nem húzott magához, és szorosan át nem
karolt. Csak csípőm mozgattam, folyamatosan az édes megváltás felé hajszolva
mindkettőnket. A szobát egy idő után ziháló és nyögő hangok lepték el,
egymáshoz csattanó bőrünk mellett. Felbátorodva változtatott pózt szerelmem,
így én csak lomhán feküdtem az ágyon, míg ő mozgott Sehun Junioron. Csípőjére
fogtam és végig őt figyeltem. Annak idején gyönyörűsége, mosolya, tulajdonságai
csábítottak el hetero létemből. Egyszer sem bántam meg, szeretem őt. Péniszem
már gyors tempóban merült el feneke nyújtotta kéjben, amit én örömmel fogadtam.
Mikor éreztem, közeledek végzetem felé, a falhoz fordítottam, és újra én
diktáltam a tempót. Keze fáradtan támaszkodott a tapétához, míg fenekével
kipucsított nekem. Megragadtam falloszom és lassan kezdtem mélyre hatolni
benne, majd kihúztam belőle teljesen. Így játszadoztam pattanásig idegeinkkel
mikor könyörgése ütötte meg fülem.
- Kérlek Sehunhh… add meg nekünkhh a kegyelem döféshht… -
nyöszörgött majd összeesett, csak a formás kis popsija maradt a levegőben, amit
térde biztosított. Nem kellett kétszer mondania, megragadtam csípőjét és erős,
gyors ütemet kezdem diktálni. Ráhajoltam hátára, apró csókokkal jutalmaztam,
néha megszívva egy tetszőleges részt. Egyik kezem levándorolt eres és merev
férfiasságához, és mozgásommal ellentétesen kezdtem rajta húzogatni mancsom.
Olyan keményen ostromoltam melegségét, hogy hallani lehetett, ahogy megreccsen
belé csípőm. Egy jól eltalált mozdulatnál felsikkantott, amit pontosan tudtam
mit jelent. Lökésem abban a szögben kezdtem adagolni, amit már nem bírt sokáig.
Kezembe élvezett, több hullámban futott át rajta az orgazmus remegése.
Látványától én is betöltöttem a 100%-ot és körülöttem éppen összeszűkülő
melegségébe lövelltem ondóm. Néhány pillanatig tartottam magam, míg mind ki nem
passzírozódott belőlem, majd mellé dőltem szuszogni. Mellkasomhoz húztam
gyenge, törékeny alakját és simogattam.
- Boldog karácsonyt. - suttogta bőrömre és egy apró puszit nyomott
párnáimra.
- Boldog karácsonyt, én ajándékom. – fúrtam hajába arcom, és a
kimerültségtől azonnal elnyomott minket az álom.
- Nem akarom őket megzavarni, este biztos azt csinálták. - suttogta egy
hang.
- Tuti, de valakinek fel kéne keltenie őket. - ordított egy másik.
- Ne kiabálj már, szétszakad a fejem. - cseszte le az első hang az utóbbit.
- Fent vagyunk, mit szeretnétek? - morogtam ki álmosan.
- Gyertek majd le, ha egyáltalán tudtok sétálni, a fa alatt van pár
ajándékotok. - kuncogott Suho és elsétáló lépteket lehetett hallani, az ajtó
elől. Kezdődik…
Boldog karácsonyt!^^
Köszönöm!
VálaszTörlésImádtam😍 Remélem nem volt nehéz, mert konkrétan megadtam a párost... :3
Nagyon köszönöm!💓
Utólag, de neked is Boldog karácsonyt!
Szívesen :)
TörlésEgy pöppet szenvedtem vele, hogy mit írjak, féltem nem fog tetszeni^^"
Köszönöm szépen :3